Mint ahogy az a nagykönyvekben is meg van írva, ekkora gyerekek még nem játszanak együtt, hanem egymás mellett eljátszanak. Nóri 2 személyt tüntet ki figyelmével játék közben a bátyján kívül (mert hát nálunk Ádám az isten, vele mindig is imádott bármit csinálni) ők pedig Blanka és Jon.
Jon a házban lakik, koreai/kanadai mama és spanyol papa gyermeke, a kép magáért beszél (totál oda vagyok érte). Ráadásul van egy szuper jófej bébiszittere, akivel kitaláltuk, hogy játszónapokat szervezünk, hol nálunk, hol náluk. Istenien működik a dolog, a gyerekek örülnek a másik játékainak és egymásnak (ebben a sorrendben), mi pedig jókat tudunk dumcsizni (ami ugyebár szintén nem elhanyagolható tényező).
Mivel a két gyerek között néhány hónap különbség van csak, hasonló a tudományuk is, így tandemben tudjuk őket gyakorlatoztatni, a holazokosfejed?kisfüled? meg társaival. Cukik ilyenkor.
Viszont legutóbb teljesen beájultam a kissráctól. Náluk voltunk, és megmutatta az autóját, amit karácsonyra kapott, amolyan frédibéni szerkezet. Persze Nóri is ki akarta próbálni, erre Jon kinyitotta neki az ajtót, Nóri beszállt, de a fél lába kint maradt, erre Jon leguggolt és megpróbálta berakni a lábat az autóba. Egy igazi gentleman! Az én lányom hűvösen fogadta az udvarias közeledést, mert most még mindent olyan természetesnek vesz, de hamarosan rá fog jönni, hogy az ilyet nagyon kell értékelni ...
