Igazából csak a szülés után fogalmazódott meg bennem, hogy azért kezdhettem volna előbb is ezt az egész gyerekvállalósdit (vén banya vagyok, na!). Koromból és környezetemből kiindulva, már biztos, hogy néhány dologban nem lesz része a Nórinak, például 4 testvérre tutira nem blazírozhat.
Vagy ha azt nézzük, szinte az összes barátnőm már férjhez ment, lebabázott mire én ebbe az egészbe belevágtam. Így semmi esély sem volt arra, hogy Nóri valaha koszorúslány lesz (habár, például ha a Finci Dávid fia belehúz, akkor ott simán :-)).
De végül a sógornőm, Kriszti a hétvégén férjhez ment és itt volt a nagy alkalom.
Persze ez a szerep komoly feladatokkal is jár, de annyira nem voltunk bevállalósak, hogy mondjuk, Nóri vigye a fátylat, így maradt az a kevésbé összetett, de mégis egy 2 évesnek igen bonyolult mozgássorozat, hogy a Bazilika ajtajából felsétáljon az oltárig óriási plénum előtt. Ráadásul egy számára idegen kisfiúval, aki ránézett a Nórira és közölte, hogy kösz, de nem fogom meg a kezét. Aztán valahogy mégiscsak véleményt változtatott, és cukin végigmentek. A lányom nem esett hasra, nem kezdett el rohangálni és még csak nem is kiabált, hogy anyaaa, szomjas vagyoook. Szóval, büszke vagyok na, a tündér törpémre!
Fotót nem igazán sikerült készítenem, mert 1) nem töltöttem fel az aksiját én, lüke, 2) nagyon sötét volt a templomban, így csak ez a kézben lóbálózós van egyelőre. Mondjuk, egy helyes copfocskát el tudnék már képzelni Nóri fejére ...
