Egy liba és egy malac

Pázló nóriasan, pázl magyarosan, de tulajdonképpen az általában angolul ismert puzzle-ról szeretnék írni.
Szóval, karácsonyra kapott a kisasszony Edinától egy 20 darabos kisvakond puzzle-t. Bevallom, soha a büdös életben nem jutott volna eszembe, hogy ennek a kétévesnek én ilyen játékot vegyek, de mivel kisvakond volt rajta, gondoltam, hogy majd valahogy elbogarászunk vele. A dobozon az áll, hogy 4+, ráadásul eddig mindig úgy gondoltam, hogy Nóri inkább ügyes, mint okos gyerek (elnézést, kislányom, ha majd a távoli jövőben ezeket a sorokat olvasod, de most nagy szerencse anyádnak, hogy még nem ismered a betűket). Valljuk be, elfogultság ide vagy oda - mert azért az van bőven, nyilván -, meg kell próbálni néha reálisan is nézni azt a gyereket, vagy ha más nem, összehasonlítjuk a hasonszőrüekkel és akkor konklúziók is keletkeznek...
Visszatérve a játékra, egyszer közösen kiraktuk, megmutogattam, mit hogyan kell keresni és összeilleszteni, majd leesett az állam, mert onnantól kezdve egyedül nyomatja, naponta minimum 5x. És azt figyeltem meg, hogy logikusan keresi a hiányzó részeket, hol a vakond lábát, méhecske fejét vagy a tulipán (valójában pipacs) bimbóját.
Végül már olyan gyorsan kirakta egyedül, hogy arra gondoltam, próbára teszem, mert szerettem volna látni, hogy a megszokás műve ez, vagy valóban szorult a lányomba némi logika és vettem egy micimackós, szintén 20 darabos pázlót. Mivel két kép van egy dobozban, az egyiket együtt kiraktam vele, és elmagyaráztam az alakokat, azaz Zsebibabát, Fülest és társait (mert a rajzfilmet még nem ismeri), majd kimentem megfőzni a vacsorát. Gondolhatjátok, mi volt a slusszpoén: 5 perc elteltével ránéztem, és a kép 2/3-a készen is volt. 
Van egy pázló bajnokom (Edinának köszönhetően), aki már nem is enged mást hozzáérni az időközben egyik kedvencévé avanzsált játékához.