Igazából az esküvőnk napján döbbentem rá, hogy nem pusztán egy férjet és bónuszként férjjel együtt egy szuper családot (ami ugye nem kis mázli, és ez most nem rejtett nyalizás, mert senki nem olvassa a blogot), hanem egy igazi nótáskedvű famíliát is kaptam. Az Urak hajnal 3-ig nótáztak az esküvőnkön és azóta is csak ámulok-bámulok, hogy családi eseményen isteni hangulatban vigadnak és fújják az összes nótát. Ki kell emelnem a család kalocsai részét, mert ők viszik a prímet. Marci sógornak és Menyhértnek külön nótás könyvük van (nem kispályás, jó vaskos könyv), ami bulikban szertartásosan előkerül az elfogyasztott alkohol és eltelt idő függvényében.

Így már meg sem lepődtem (írhatnám, de nem írom, mert leesett az állam), mikor a kisasszony lenyomta nekem a sárga a csikó sárga ... című dalt, amit Azuram tanított neki nagy titokban. Most a lányom tanít engem, így legalább lassan felzárkózom a családi vonalhoz. A bökkenő csak az, hogy a drága uramnak borzasztó hamis hangja van (amit persze ő nem hisz el, meg van győződve róla, hogy mennyire jól énekel), így sajnos a dallamot nem sikerült Nórának megtanítani és még nekem sem sikerült kisilabizálnom. Majd adandó alkalommal Marci sógortól leckét veszek, hogy ne csak a hamis verziót ismerjem...