Bátran kijelnethetem, hogy a május volt mindig is a kedvenc hónapom és nem csak azért, mert gyönyörű a természet, ekkor van a névnapom és a többi és a többi. Hanem valahogy mindig úgy éreztem, hogy vége a téli prüszkölésnek, és jön a nyár, napfény, tisztulás.
Na, mióta gyerekeim vannak, rá kellett jönnöm, hogy mindez nem így van. Nem értem, miért, de eddig minden májusban beteg volt Nóri, most meg mind a két kölök. Kezdte Nóri egy éjszakai hányásos köhögőrohammal, majd jött a torokfájás. Persze a jól bevált módszerekkel pikk-pakk kikezelem, de ott a para, hogy ne kapja el a kismalac. Hát, elkapta. Ráadásul megspékelte egy jó kis ótvarral, amiről gőzöm sincs, hogyan szerezte. Nóri is volt ótvaros, de vele még jártunk babaúszásra, így adott volt a válasz, hogy honnan jött, de ezt a kismajmot már nem viszem ilyen helyre, tejben-vajban fürösztöm, hogy honnan az égből kapta el, nem tudom, de nagyon egy makacs és macerás cucc. Aztán mikor jobban lett a pici, Nóra újra belehúzott egy jó kis köhögésbe. Ezek úgy passzolgatják a vírusokat, hogy még Messi is megirigyelheti. Végül a második menet Nóránál egy 24 órás betegség lett szerencsére, mert ráadásul mindezt a balett vizsga előtt tudta produkálni, és kétségbe voltam esve, hogy ki kell majd hagynunk.
És íme a kis taknyos, ótvaros malackám (azért van így lekötözve, mert brutál gyorsan terjed az ótvar, ha valaki nem ismerné) és a cseppet sem betegnek látszó libám, aki előző éjszaka szanaszét köhögte magát ...
