Most, hogy Nóra fél nagy csoportos lett (azaz már a harmadik évet kezdte meg, de mivel majdnem az egész csoport évvesztes, ezért még jővőre is maradnak a csoportban), elkezdődtek az extra foglalkozások. Osztottam szoroztam, de sorra estek ki a lehetőségek. A judót meghagyjuk a fiúknak. Az úszás sem megy, mert ütközik a balettel, hasonló okokból a zeneovi is kiesett, az angoltól viszont óva intettek a tapasztaltabb szülők (ami az első volt a listámon), szóval maradt a hittan. Jelentkeztünk, és én azzal a lendülettel el is felejtettem az egészet.
Teltek múltak a hetek, mígnem az egyik vacsoránál Nóri megszólal teljesen váratlanul: "Maradjatok csöndben! Nem hallom Isten szavát!" Mondanom sem kell, majdnem lefordultunk a székről először a meglepettségtől, majd a röhögéstől. Első pillanatban nem is értettem az egészet, hogy mi vaaan, aztán leesett, hogy teljesen komolyan gondolja, mert ő már Istenről is tanul. Tündéri volt. Aztán elkezdtem kérdezgetni és kiderült, hogy több imát is tud már, mesélt nekem Istenről, hogy hol lakik, mit csinál és elmondta, mennyire imádja a hittant, mert rengeteget mesél a Virág néni, szép énekeket tanít és folyamatosan rajzolnak közben. Majd rázendített a Jézus szeret minden kicsi gyereket nótára. Óriási volt.
Akárhogy is alakul a világnézete, azt gondolom, hogy csak a javára válhat, ha szép meséket és dalokat tanul, a szeretetről mesélnek neki. És, hogy miben hisz később, döntse el maga. Ámen :-)
