Vallomással tartozom. Megtettem azt, amit nem is gondoltam volna magamról (felelősségelhárításának, de legalábbis mérséklésének okául be kell mártanom a Zuramat is, mint tettestárs).
Az egész úgy kezdődött, hogy szombat délelőtti bevásárlóportyára indultunk, és mivel a nagyszülők nyaraltak mindahányan vannak (a drágák), így Nórit is vittük magunkkal (eddig nem igazán tettünk ilyet, mivel nem pártolom a mindenhovácipelemagyerekem attitűdöt). Ahogy megyünk felfelé a mozgólépcsőn, megláttam egy táblát, egy gyönyörű táblát "gyerekmegőrzés" felirattal. Z-vel egymásra néztünk, és azonnal jött az ötlet, na itt a nagy alkalom megpróbálni, most vagy soha.
Nagy meglepetésünkre ilyen kis dugókat is bevesznek, megadtuk a telefonszámomat, felírták Nóri nevét, mi pedig leléptünk és beültünk a kávézó teraszára egyet ejtőzni.
Tiszta Hawaii! Még ki sem hozták a rendelést, mikor már jött a gondolat, vajon szegénykénk mit csinálhat, meg sem beszéltük vele az egészet, most biztos úgy érzi magát, mintha lelencházba adtuk volna és többé szóba sem fog állni velünk. Nagy lelkiismeretfurdalás közepette visszaosontam megnézni a gyereket, aki mindenre pipálva játszott, majd egy pillantásával jelezte, hogy szia anya, jól vagyok és képzeld, annyi kafa játék van itt, hogy menjetek nyugodtan vásárolni, az úgyis olyan uncsi dolog ehhez képest.
Na, végül mindent elintéztünk szépen és a gyerek is jót játszott, a lányok - akik vigyáztak rájuk - pedig azt mondták szó szerint: milyen jófej ez a gyerek. Azt hiszem nem utoljára látogattunk el a játszóházba :-)
