A jó hír az, hogy ma találkoztunk egy dokibácsival a Klinikán, valóban, ráadásul nagyon rendes volt.
A rossz hír viszont az, hogy kanosszánknak még nincs vége, folytatjuk tovább a Balesetin egy kézspecialistánál, ugyanis ma annyit tudtunk meg, hogy valami ínkinövés, de további vizsgálatot igényel.
Ettől azért nyugodtabb vagyok, bevallom.
Feltettem azt a kérdést is, hogy lehet-e még zongoraművész a gyermek (nem mintha bármiféle orientációt is felfedeznék, azon kívül, hogy ezerrel, izomból püfföli a xilofonját). Igenlő fejbiccentés helyett kis mosolyt kaptam válaszul. Úgy látszik, nagyon vicces voltam, pedig nem állt szándékomban.
