Úgy vagyunk az előkékkel, mint Gombóc Artúr a csokikkal, van belőle kicsi, nagy, téphető, pattintható, műanyag stb. Szerintem anyukámnak LESZ-e van (azaz Látens Előke Szindróma), mivel rendszeresen beállít valami új darabbal azzal a felkiáltással, hogy na, ez a tuti, így a hónapok folyamán igen gazdag gyűjteményre tettünk szert.
Mondjuk, nekem a tépőzáras abszolút nem vált be, a gyerek még öntudatlan állapotában is egy rántással letépte magáról, pláne most, már meg sem kockáztatom feltenni. Így eleinte mi sima patentos pamutokat használtunk. Aztán az első újítás volt a műanyag, csuklótól nyakig és szinte bokáig beterítő darab, amit egyszerűen vegyvédelmi ruhának neveztem el. Na, ez valóban ruhaszimpatizáns eszköz, azonban kissé macerás feladni.
Manapság Nóri intenzíven kísérletezik az önálló evéssel (örülök is neki, mert kicsit már unom ezt az etetősdit, na ilyenkor tényleg áldom a szoptatás előnyeit), viszont így komplett bástyázásra van szükség, ezért hétvégén anyu beállított a merev műanyag, alul csatornaelvezetéshez hasonlító találmánnyal. És tényleg működik, igaz, komplett menüsorokat szedek ki belőle étkezések után, néha még az is elgondolkodtat, hogy jutott-e a pocakjába. És mindeközben így néz ki ...