Túljutottunk a nehezén! Nóri szép lassan elkezdett enni pénteken, minden etetéskor néhány falatocskát, aztán szombaton már felfalta a korábbi adagokat, de azért igyekeztem még lájtos menüsorokkal táplálni, míg a pocija is erőre kap.
Mostanra pedig csak egy-egy kis köhécselés maradt, valamint este kiszippantom az orrát.

Takonykórokkal már eddig is küzdöttünk, meg más apró-cseprő nyavalyákkal (kivéve az ótvar, amiről már összeszedem a bátorságom és írok néhány sort), de most, amikor 40 fokos láztól reszketve feküdt a padlón (holott már benne volt a lázcsillapító), majd rohantunk az ügyeletre, hát nem volt semmi.

A fotón a hurkapálcikalány látható a kényszerböjt végére.

Ami viszont nagy tanulság volt nekem, hogy ez a csöpp gyerek olyan hősiesen viselte a megpróbáltatásokat. Kissé nyűgösebb volt a szokásosnál, de semmi drámai, minden szert szépen bevett (homeós bogyókat), na jó, a lázcsillapító kúpot nem szerette, meg egy kis rábeszélésre ugyan, de ivott folyamatosan és sokat. És nagyon gyorsan fel is épült.
Ők még ösztönösen tuják, hogy mire is van igazából szükségük, és felfogtam agyilag, hogy a nemevés az abszolút segítette a gyógyulását, de mikor láttam, mennyire elgyengült és szó szerint nem tudott felmászni az etetőszékbe, annyira erőtlenné vált, akkor már az észérvek sem nyugtattak meg. (És bevallom, annak is nagyon örülök utólag, hogy nagy ijedtségemben nem nyomtam tele az ügyeleten felírt antibiotikumokkal, habár ha nem jön ilyen gyorsan felépülés, természetesen beadtam volna, sőt a homeopátiás doktor nénink mondta is, hogy ő időben jelezni fogja, hogy mi az az eset, amikor szükség is van rá. Szerencsére ez nem az volt.)

Egyszóval jól vagyunk, köszönjük!