Büszkén tudatom, hogy lányom, B. Nóra komoly nyelvi fejlődésen megy keresztül. Nemrégen még szinte csak jelbeszédet használt ööö-vel szinkronizálva, majd megtanult jó néhány szót, viszont mostanra határozott szemantikai és morfológiai tapasztalatokra tett szert.
Simán tudja, miről beszélünk (néha persze közbe is szól), ismeri a szavak és mondatok jelentését. Például a múltkor is beszélgettünk vacsora közben a kertről (mivel a konyhaablak a kertre néz), erre Nóri megszólal: Anya, kimegyek picit én is. Tök meglepő volt, hogy a témához így hozzászólt, ráadásul kerek mondatban, ragozással megspékelve.
Most a sláger egyébként a birtokviszony. Bármit csinál is, mindenre elmondja, hogy apáé, anyáé, ádámé, nonié... De mondjuk a százalékos elosztás úgy néz ki, hogy 95%-ban minden apáé (érzi a családon belüli erőviszonyokat).
A nagy kedvencem pedig, hogy jól lehet már vele dumcsizni is, csomó esetben megérteti magát. Valamelyik reggel például megszólalt, hogy adom (azaz kérem, ezt még nem sikerült vele áttranszformáltatni), de mivel nem értettem, hogy pontosan mit kér, rákérdeztem, hogy mire gondol. Erre mondja, hogy pajacsom (paradicsom). Eddig ez úgy ment, hogy felmutattam neki a lehetőségeket, ő meg rámutatott, hogy mit is kér, na így már mennyivel egyszerűbb.
Azért van némi szőkenő beütése a gyermeknek, ugyanis nála a nem néha igen. Ma ebédnél egyszer csak mondja, hogy kész, vége. Azért a biztonság kedvéért megkérdeztem, hogy kér-e még, mire hevesen rázza a tök fejét és mondja, hogy nem. Erre el akarok pakolni, mire ő kikap egy haldarabkát, betömi a szájába, majd egy paradicsomot, ami szintén a hal sorsára jut. Hát így evett még, majd újból befejezte, ekkor már végleg. Hóbortos liba.
És mielőtt valaki megszólna, hogy homályos a kép, igen, tisztában vagyok vele, így sikerült, viszont szeretem a hangulatát. Fogjuk rá, hogy művészkép :-)
