Egyszer!
Amilyen lúzerek vagyunk újra (tavaly) sikerült úgy nyaralni, hogy vagy a víz volt nagyon hideg (mert nem tudott felmelegedni, ugyanis napi két vihar minimum dukált az első héten) vagy mikor a víz már elérte a 22-23 fokot, megérkezett a hidegfront, így egy napunk volt, mikor nagy boldogan kivizibicigliztünk és Nórát megmártogattuk a vízben.
Azt még mellékszálon muszáj elmesélnem, hogy egy viszonylag jónak ítélt nap délutánján, miután Bucifej felkelt, lenyargaltunk a strandra, elrendezkedtünk, feladtam az úszócuccot és épphogy belógattuk a lábunkat a balcsiba, egyszer csak dörgött az ég és ezerrel zuhogni kezdett... 
Na, de visszakanyarodok az az eredeti sztorihoz.
Kiválaszatottunk egy brutál rózsaszín hellokittys vízibringát, amit viccből dobtam be, de végül a Zuram ragaszkodott hozzá és persze a szőkelányzónk el volt tőle ragadtatva, míg Ádám totál kiakadt, hogy ne csináljunk már magunkból hülyét és meg kell hagyni, egyetértettem vele.
Miután betekertünk (déli part, gondolom, egyértelmű) nagy lubickolás volt, sőt a gyermek még csúszdázott is. Mondjuk elég frászban voltam, mert vizes lábbal tepert fel a lépcsőn (persze én szorosan mögötte beizzított reflexekkel), majd ezzerrel viharzott le a nem kis csúszdáról (ugyanis nem volt mivel fékezni), és a végén Z kapta el hangos röhögések közepette. Ezt sajnos nem sikerült megörökíteni, habár feltehetőleg csak egy kondenzcsík lett volna a képen, de íme a pancs:
A végén alig tudtuk kiszedni a vízből, volt is nagy sivítás és azóta is emlegeti, hogy noni balatonban fürdik.
