Kaptam már hideget-meleget, amiért régóta nem írtam, ráadásul teljesen jogosan, mert ugye hivatkozhatnék arra, hogy nem volt időm (ami előfordult valóban) de arra is, hogy lusta dög voltam. Szóval, elnézést mindenkitől hanyagságomért, és íme Nóra sztorija az ovival.
Szülinapja után, 27-én hétfőn vittem nagy lelkesen először, nyilván, az én lelkesedésemet nem kell magyaráznom, de Nóráén még én is meglepődtem, pláne azon, hogy ez a mai napig is tart. Szeret oviba járni, most már kijelenthetem! Habár annyi csavar van a dologban, hogy rendszeres kényszerszüneteink voltak a drágalátos vírusok miatt, így abszolút hoztuk a papírformát, 1 hét ovi, 1 hét betegség ritmikus változásához igazodva.
Amit viszont nem szeret az oviban, hogy délután ott is kell aludni. Néhány nap után ezt úgy próbálta a tudtomra adni, hogy felajánlotta, megmutatja, melyik is az ő ágya, aztán gyorsan közölte, hogy akkor pakolhatom is az ágyneműket, mert erre már nem lesz szüksége többet. Ravasz. Aztán persze beszéltem a fejével, de azóta is mindig bepróbálkozik, most is pedzegette reggel, amikor mentünk az oviba, hogy ugye akkor nem kell ott aludni ... Szegénykém.
Amit pedig én nem szeretek, hogy kiderült, el-eljár a keze a drágámnak. Már a legelső nap azzal fogadott az óvónő, hogy hát Nóri megruházott néhány gyereket. Másnap már a küszöb alatt kúsztam be érte és igyekeztem minél inkább láthatatlan maradni. A helyzet azóta javult, de nem szűnt meg, néha elkap egy-egy gyereket és felpofozza. Persze, hogy próbálok vele beszélni és megértetni, hogy nem így kell kezelni a problémás ügyeket. Mindenesetre én nem szívesen járnék vele egy csoportba. Valakinek valami nevelési ötlete?!
Az oviról pedig csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni. Nagyon szimpatikusak továbbra is az óvónénik, rengeteget foglalkoznak velük, szinte minden nap készítenek valami meglepit, sokat vannak az udvaron és isteni a kaja. Néha a lányomnak akkora volt a pocakja ebéd után, mintha egy kisebb hordót nyelt volna le desszertnek (ezt akkor láttam, mikor a köhögések miatt nem altattam az oviban).
És itt a sajátkészítésű sünis kép az ovisról:
A képről jutott eszembe, hogy azt is nagyon bírom ebben az óvodás létben, hogy a lányom egyre önállóbb lett (és ez nem az én érdemem). Például önállóan vetkőzik, öltözik és a cipőjét is felhúzza (amint az az álló képen is látszik, igaz néha kacsalábra sikerül).
De vannak ám rossz hozadékok is, eddig kettőt fedeztem fel. Az egyik, hogy elkezdett köpködni, amit eddig soha nem csinált, és azért vagyok benne biztos, hogy az oviban tanulta, mert vele egy időben a Jon is rázendített a köpködésre. Mondjuk egymást is simán beterítik, én meg rosszul vagyok, hogy a két törpe mennyire gusztustalan.
Aztán a másik az aházás. Kérdezek valamit, erre odaböki nekem, hogy "aha". Habár még mindig jobb, mintha káromkodásokat szedne fel.
Szóval gyúrjuk az ovit, a héten lesz szülői is, kíváncsian várom.
