És igen, Fincinek már megint igaza volt! Egyelőre...
Úgy látszik, látta rajtam az ebattakölyke, hogy kiborult a bili és valóban igen drámaian léphettem fel az ominózus eset kapcsán (konkrétan remegett kezem, lábam, hangom is), mert azóta a gyermek, mint egy angyalka közlekedik az utcán. Még akkor is, mikor sprintelve rohan a járdán és elkiáltom magam, hogy állj (többször is megteszem, csak hogy gyakoroljuk), satuféket nyom, a szandál talpa fél millit kopik/alkalom, és a gumi égett szagát lehet szippantani a levegőben. Én pedig elégedetten bazsalygok és megdicsérem, hogy nagyon szépen közlekedik, így kell ezt csinálni. Aztán el ne romoljon újra ez a járgány.

Egyébként a múltkor kihagytam még azt a sztoriból, hogy míg hazaértünk az autóval, nem szóltam egy szót sem, persze a kisasszony is kussban ült végig, egy szót sem mert szólni, aztán otthon újra felevenítettem a témát, de már nyugodtan és higgadtan. Próbáltam neki szépen mindent elmagyarázni az utakról, veszélyes autókról, meg a kvantumfizikáról és közben olyanokat is mondtam, hogy tudod, nyuszi, ma nagyon mérges volt anya, mert kihúztad a gyufát ... erre ő anya, milyen gyufát húztam? és mi az a gyufa? Ez volt az a pont, mikor rövidítettem a prédikációmon.