Tudom, ez egy kisgyereknél nem hír és nálunk sem lenne az, ha eddig edzésben tartott volna a gyermekem. De nem így történt...
Mikor megszületett, éppencsak hogy kibújt, körbenézett és már ordított is.
Majd az első hat hétben intenzíven szoktatott minket a sírás elviseléséhez. Legalábbis nekem nagyon soknak tűnt, ahogy nyomatja és azt hiszem, ezzel minden újdonsült kismama így van az elején. Aztán olvastam a Suttogó könyvében (bibliám), hogy az átlag csecsemő napi 1-5 órát sír, naná, hogy le is mértem néhány napunkat azonnal (sírás indul, stopper indít :-)) ... Lássatok csodát, maximum másfél óra volt összességében - pedig minimum 5-re saccoltam volna -, nem is vészes. Aztán megtanultam, melyik sírás mit jelent, így már lehetett tudni, mikor éhes, fáradt, kakis, pisis, nyűgös stb. És 6 hetes korában pedig mintha elvágták volna. A lányom - mindenki nagy örörmére - abbahagyta a sírást. Persze klasszul beállt a kis napirendünk is, mindig tudtuk, mikor mi és hogyan következik, és már a jelzéseiből lehetet érteni, ha valamit szeretett volna ... Nekem pedig dagadt a májam, hogy milyen szuper anyuka vagyok! MOSTANÁIG ...
Amint felállt a gyerek, elkezdődött a sírás! Először azért, mert a nagy álldogálásban elfáradt a lába, és ugyebár nem tudott még leülni, de sebaj, anya rohan és segít. Mikor minden ment, mint a karikacsapás, lendületet kapott a lelkem, és a nagy hévben jó nagyokat zuhant, melyet fejkoppanások zártak le. A legdurvább az volt, mikor ébredés után az erkélyen fejjel kibucskázott a babakocsiból, egyenesen a kőre, mivel már azt gondolta, hogy simán átmászik a peremén (szerencsére valamit sejthettem, mert már rég nem rakom fel a kerekekre a kocsit ) de nyugi! amint földet ért, már el is kaptam ... Ez egy reflexeket fejlesztő korszak.
És a legújabb akció - melyet sírások kísérnek - a felfedezés. Van ugyebár néhány fiók, ami simán be tud úgy csapódni, hogy az ujja még ott maradt (csak azt nem értem, miután becsípte, bömbölt, megvígasztaltam, miért nyargal egyből a fiók felé a drága kis 1.0-s verzióm?) Íme a dokumentáció (előbb volt a sírós kép :-))
És a legújabb - amit éppen írás közben produkált -, bemászott a kompjának frissen felfedezett, izgalmas aljába, csak éppen kifelé nem tudott jönni, kivéve a jó kis bömbölést ...
Csak azt tudnám, mikor jó ha odaszaladok, és mikor nem? Néha szinte vigasztalhatatlanul sír, majd a hüppögés után 2 másodperccel már röhög is, így felmerül bennem az a kérdés is, most ki nevel kit? :-)
