Fontos momentumhoz érkezett kis képes beszámolónk...
Történetem szereplői közül Nóri már többé-kevésbé megmutatta magát és tudományát, de ennek a lánygyereknek van egy apja is kéremszépen (habár még nem volt szó róla, ezidáig inkognitóban maradhatott). És hogy ez a téma miért pont most kapott aktualitást? Hát azért, mert fordulóponthoz érkezett az 'apja-lánya kapcsolat' fejlődése.

Mielőtt rátérnék a lényegre, néhány szó erejéig apukát is bemutatnám nektek... Ő az utolsó szamurájok egyike, igazi férfiből gyúrt férfi, mondhatnám úgy is, hogy az én macsó uram. (Mázlim, hogy nem olvassa képes szösszeneteimet.) Ebből adódóan nem is az az üngyülübüngyülü apuka. Már a szülésnél sem volt bent (ami tulajdonképpen nekem is szuper volt, mert így a barátnőkkel klasszul elvoltunk, de ennek még utólag is szeretnék szentelni egy külön posztot, vagy kettőt). És mikor megszületett a Nórigyerek, megszemlélte, konstatálta, hogy megvan minden keze, lába, feje tisztára mint az övé, így nincs semmi gond, felnőhet. Nem nézte órákig a kiságy mellett könnyes szemmel, hogy milyen drága kis tündi-bündi, nem szagolgatta tejszagú selymes fejét órákon át, nem puszilgatta sültszalonnaként szétálló ujjacskáit a talpán minden pelenkázásnál (mint én), már csak azért sem, mert nem pelenkázott, a kaki szagától is rosszul van.

Egy fontos rituálét azonban kialakítottak közösen, ez pedig az esti fürdés volt. Talán ez volt az apja-lánya kapcsolat első mérföldköve, ami most szombaton folytatódott...
Kivívtam magamnak ugyanis, hogy szombaton 11-13-ig ő vigyáz Bucifejre, míg én tornázom. Egy kicsit izgultam - bevallom - otthon hagyni őket, mert eddig még ilyen nem igazán volt, vagyis csak olyankor, amikor aludtak, ugyanis remekül tudnak együtt aludni. Nóri is bármikor, bárhol, bármilyen pózban el tud aludni - tisztára mint az apja -, amikor álmos, pl. etetés közben

vagy hason fekve, kezét maga alá gyűrve.

De visszakanyarodva a mondandóhoz, szombat délelőtt az én jóllakott, délelőtti szunyálásból felébredt, tisztába rakott kis hörcsögfejem otthon maradt apukával. Gondoltam, hogy annyira 100%-osan hagyom itt ezt a csomagot, gond nem lehet egy szál sem, etetésre pedig itthon leszek, csak egy picit játszani kell vele, meg szaladgálni utána a lakásban, nem nagy cucc, állandóan ezt teszem. Ehhez képest: hazaérek, gyerekünk ül az etetőszékében, apja tömi, fején pedig piros foltok. Egyrészt az is furcsa volt, hogy Z eteti (ilyet sem szokott), másrészt mitől foltos a feje? Hát kiderült, hogy a lelkem háromnegyedórán keresztül bömbölt. Nem is szokott sírni (ja, azt elfelejtettem írni, hogy már újra nem sír, igaz, nem is esik el sűrűn).
Szóval az Uram szerint az történt, hogy játszottak, majd Nóri egyszer csak rázendített és nem hagyta abba, ő pedig próbálta vigasztalni, eredménytelenül. Az ok-okozati viszonyt tehát nem sikerült kiderítenem, mindenesetre nagy hüppögések között evett a kiscsaj, majd mikor meglátott, felcsillant a szeme, szopizott egy nagyot ebéd után, majd aludt egyet. Persze Z is ki volt kelve magából, és igaz, nem mondta ki, de láttam a szeméből, hogy azt akarja mondani, "ma voltál előszőr és utoljára edzésen", persze én gyorsan meggyőztem, hogy jövő szombaton már minden simán fog menni.
Délután már nyoma sem volt a duzzogásnak, újra azzal az apaimádlaknézéssel nézett Z-re.