Nóra megtáltosodott, egyrészt elkezdett beszélni, már rengeteg szót mond, másrészt sok mindent csinál önállóan.
Kezdem a legeslegkedvencebbel, a puszival. Képzeljétek, kaptam puszit! Kétszer! Az elsőt hosszas rimánkodásra, könyörgésre, hízelgésre sandán odanyomta az arcomra, míg a másodikat teljesen spontán, egyszer csak a nyakamba ugrott és megpuszilt. Naná, hogy totál elolvadtam. Azóta persze semmi, csak rákérdezgetek, hogy puszit kap anya? (Korábban a puszi nála azt jelentette, hogy a fejét az ember fejéhez nyomta. Egyszer például anyukámat sikerült Sirály Pityut (alias Steven Seagal) megszégyenítő módon lefejelnie, úgy, hogy a homloka közepén hatalmas vörös púp lett. Persze szétröhögtem magam mikor mesélte a sztorit, mivel a gyerek fején semmi nyoma sem volt.)
Aztán itt a másik kunszt: http://www.indavideo.hu/video/Nora_kanalazik, mondjuk úgy, hogy 50%-os találati eséllyel juttatja el a kikanalazott falatokat a szájába. Azért még teljes önállóságra nem hagyatkozom, mert akkor tovább kell takarítanom, mint etetnem. Gyakorolunk szorgalmasan.
Aztán itt a beszéd! Végre beindult a lelkem és rengeteg szót ismételget utánunk. Ami vicces, hogy a szóvégi mássalhangzókat nem ejti ki, így ádám=ádá, papír=papí, kakas=kaka (habár a kaka gyakran a kakit is jelenti, de szövegkörnyezetből, akarom mondani, helyzetkörnyezetből vagy szagról elég gyorsan rá lehet jönni, melyik jelentésről is van szó), mondja azt is, hogy Kjitti, Jita (ez lennék én), Kati, meg azt hogy ajtó, autó, lámpa, ama, ké (kés), jépa ...
Valamelyik nap mentünk például sétálni és már kint álltunk a kapu előtt, mikor kérdőn rám nézett a gyerek és az mondta, hogy tottyú, persze néztem bambán, mert lövésem sem volt, hogy az mi akar lenni, majd többször elismételte, míg a végén, némi nonverbális segítséggel megértette velem, hogy anya, nem adtad fel rám a kesztyűt! Figyel a gyermek.
Ja és az első mondatképződmény, vagyis mikor két szót egymás után rak, az az anya gyeje! Naná, mi más lehetne!
