Nem is meséltem még, hogy voltunk sétálni a Gülbaba türbéjénél. Igazából gyalogolni, ugyanis babakocsi nélkül indultunk útnak, a szomszéd Kati meg is jegyezte, hogy jé, a Nóri már gyalogtúrákat is bevállal, én pedig magabiztosan feleltem, hogy naná, simán legyalogol jó néhány utcasarkot, ez nem újdonság neki.
Valóban sokat szokott sétálgatni, de most még az utca feléig sem értünk ki, mikor a lábam elé állt és nyújtogatta a karját. Megfordult a fejemben, hogy vissza kéne szaladnom a kocsiért, de Z lebeszélt.
Aztán bepróbálkoztunk még a sétáltatásával, de végül apja nyakában kötött ki. Szerintem az uram pedig jól megbánta, hogy lebeszélt a kocsipótlásról.
Jót császkáltunk végül. Érdekes házakat is láttunk, lépcsőket és meredek utcákat is megmásztunk, Nóri pedig nyakban, háton, karon utazott, neki volt a legjobb.
