Mi az összefüggés a BKV sztrájk és Nóra kommunikációs fejlődése között?
Első hallásra semmi, de valójában pedig nagyon is sok.
A sztori a következő: Elhatároztam, hogy 2010 a fitnesz jegyében telik nálam, és ez a továbbiakban nem a játszótérre való kutyagolást fogja jelenteni, hanem lejárok órákra. A neten körbetúrtam az összes szóba jöhető, környékbeli helyet, majd végül kiválasztottam egy nem túl közeli termet és múlt hét hétfőn el is battyogtam kipróbálni. Klassz óra volt, másnap izomlázzal ébredtem, így meg is született az elhatározás, hogy na, akkor tessék, rendszeresen fogok járni. Erre hideg zuhanyként ért a hír, hogy a buszsofőrök sztrájkolnak, ami ugye nálam azt jelentette, hogy a nagyik nem tudtak felbuszozni hozzánk, Nórival kettesben maradtunk és persze máris befuccsolt az edzésre járás terve.
Biztos ami biztos alapon vasárnap Nórit Katimamánál hagytam, hogy a különböző elmaradt teendőimet elvégezzem és persze az edzést tegnap újra elkezdhessem. Persze a buszok is elindultak, de mindegy.
Ami viszont az egészben jó volt, hogy kiderült, az én lányommal már istenien lehet telefonon dumcsizgatni, letagadhatatlanul nőcis kis pletykafészek lett belőle. Először nehezen indult, aztán jól belejöttünk:
Telefon csörög, anyós felveszi, legfontosabbakat megbeszéljük, majd szól Nórának: Gyere, mondjál anyának valamit! Nóra átveszi a kagylót és beleszól:
N: - Valami!
Én: - Tessék?
N: - Anya, valami, valami ...
Gondoltam, hogy ezzel most sokra nem jutok, így folytattam: Szia Cicukám! Hogy vagy?
N: - Jól. Mamával voltunk a játszótéren és ... és csak mondta és mondta. Majd egyszer csak nekem szegezte a kérdést: Anya, apa otthon van? Na, ezen igencsak meglepődtem, mert magától még sohasem kérdezett telefonban, örültünk, ha egyáltalán a kérdésekre felelt. Aztán még azt is megérdeklődte, hogy Ádám itthon van-e, de mondtam, hogy nem, mert ő most iskolában van.
Szóval, olyan büszke vagyok, hogy a lányommal már jót lehet telefonálgatni, hát ezek az igazán nagy dolgok egy agyilag leépült és a világtól elzárt kismama életében.