Barátnőim figyelmeztetettek, hogy a terhesség, nem csak egy gyerek világrahozatalát jelenti, hanem szellemi kapacitásunk súlyos megcsappanását is egyben. Úgy látszik, nem csak a testünkből, de az agyunkból is építkeznek. Persze, míg nem voltam benne a szituban, én is csak megmosolyogtam a sztorikat, aztán amint Nórival megosztottam a testem, máris jelentkeztek az elhülyülés tünetei. De az igazán durva az, hogy a mai napig is tartanak. Iszonyú szétszórt tudok lenni, simán elfelejtek vagy összekeverek dolgokat. A napokban nyomtam is egy sorozatot, amely kezdődött azzal, hogy majdnem egy nappal korábban mentünk ki a Metallica koncertre, még szerencse, hogy esett az eső, így nem indultunk el, aztán kiderült, hogy 14-e nem is csütörtök hanem péntek (Azuram értetlenül állt az eset előtt).
Aztán másnap mentünk a gyerekkel csiri-birire (rendszeres péntek délelőtti programunk), kiszállunk az autóból, erre közli velem, hogy anyaaa, nézd, nem adtál rám cipőt, és mutatja a lábát, amelyen a papucsa (alias házi szandija) volt. Aztán még elismételte párszor és nevetett rajtam. De még szerencse, hogy nem mezítláb vittem el.
Az a sanda gyanúm, hogy egykori híresen, éles elmémre már csak csendes téli estéken, papírzsepkendőbe szipogva emlékezhetek (ha egyáltalán emlékezni tudok még valamennyire)...
