Nagyon sűrű hétvégénk volt. Szombaton kezdődött ezzel:

Nem, nem ment férjhez a lány (habár most elbizonytalanodtam a képeket látván, mindenesetre nem vettem fel kalapot az esküvőre, jujj). Jon és Nóra volt a gyűrűvivő koszorúspár az Edina és Olivér esküvőjén. A képen jól látható, hogy Joni milyen komolyan vette a feladatot, mert amint kezébe adtuk a párnát, szorította ezerrel, mintha legalábbis a legújabb autóját tartaná a kezében. Nóri pedig csípőből nyomta a koszorúslányságot (októberben már megvolt az első kör, akkor még azon izgultam, hogy egyáltalán a Bazilika ajtajából eljut-e az oltárig anélkül, hogy körbe-körbe szaladgálna, hasra esne, vagy ordibálna). Szerintem már simán levezényelné az egész násznépet is, olyan profi. De az elképesztő nem az volt, hogy ügyesen végigmentek és végrehajtották a küldetést, hanem az, hogy közben szórták a bájvigyorokat, meg az ugyemilyencukikvagyunk nézéseket. Úgy látszik, a kamerák számával egyenes arányban nő a cukisági faktoruk is. 

Aztán a hétvége további részében is velünk maradt a Jon, így vasárnap együtt mentünk a Mátrába, barátokhoz. Íme, ahogy a kisasszony a hegy tetején elfogyasztja délutáni teáját, hozzá süteményt csipeget és bájosan elcseveg az időjárásról.

A másik fotó pedig azt illusztrálja, hogy hogyan rohamozott meg 4 gyerek egy babahintát, ami elméletileg 100 kilót is kibír, gyakorlatilag 80-at sem, így egy nagy huppanás lett a vége, amit mindenki sérülésmentesen megúszott. (Azt pedig ne kérdezzétek, hogy egy babahintát miért kell 100 kilóra tervezni, vagy ha nem sikerül nekik, miért írják mégis rá.)
A hétvége másik nagy eseménye volt, hogy szombat este (esküvő után) Jon is anyós pajtáséknál aludt (hogy mi, galád szülők jót bulizhassunk), így együtt töltötték az egész estét. Vacsora, fürdés, majd fekvés a franciaágyba. Első alkalom, hogy ők ketten együtt, egy ágyban aludtak. Azaz csak aludtak volna, mert állítólag negyed óra elteltével óriási sírás volt, mert Nóra elkezdte rángatni Jon fülét - aki már javában aludt volna -, mert a kis macának éppen beszélgethetnékje volt. (Nem is értem, miért ismerős ez a szitu.) Gyors szétfektetés lett a vége, és mindenki horpasztott nyugiban reggelig.
És Zoli (nem a Zuram) fotóblogjába is beverekedte magát itt.