Az egész úgy kezdődött, hogy volt egy hét kánikula. Nem, nem is, inkább onnan kezdem, hogy a kisasszony hőháztartása - mint sok minden más - kiköpött az apjáé, magyarul egyformán bazira izzadnak. Amint melegebb a kelleténél az időjárás, én élek végre, mint hal a vízben, ezek ketten meg tocsognak a verítékben.
Már az esküvőnkön a templomi fogadalom is azért fordult harsány röhögésbe (amire a mai napig nem vagyok büszke), mert Azuramnak először finoman gyöngyözött a homloka, majd a halántékáról apró pöttyök kezdtek folydogálni, majd megindult egy vízcsepp a homloka közepén végig az orrán, természetesen közben egyre nőtt és nőtt, míg egyszercsak az orra végén megállt és ott himbálózott, se le-se fel állapotban egy óriási izzadságcsepp. Én ezt mind végig moziztam, majd nem bírtam tovább, kipukkadtam, és ekkor szabadult el a hangulat (de főleg nálam, majdnem nem lettem feleség) ...
Szóval Bucifej is örökölte ezt a nőknél kiváltképpen kedvező tulajdonságot, így rendkívül szépen tud izzadni. Nagyon kell figyelnem, hogy már eleve úgy öltöztessem, hogy ne szakadjon a víz róla (mert ha magamból indulok ki, akkor már simán megfőztem volna ezt a gyereket). Íme, bizonyíték a régmúltból:
És van minta a jelenből is, amikor a már említett kánikulai körülményeket enyhítendő nagy fagyizást csaptunk, stílszerűen az immár harmadik nyarat megjárt fagyis ruhában. Az ügy pikantériája az, hogy a kis libának már szépen megnőtt és kunkorodik is a haja (ecseteli a büszke anyuka, aki korábban attól rettegett, hogy az ő lányát tán sosem fogja fésülgetni), ezáltal egy-egy melegebb napon csuromvizessé tud válni a feje, különösen az alvások után.
És itt érünk el végre a sztori végéhez, hogy a fodrász nagymama látván, milyen szörnyű lobonc van a gyerek fején, ami ráadásul állandóan csatakos, újra megfente ollóját és a nyaralás első napján megkopasztotta a csirkét, mely matematikai egyenletet ha megoldunk, kijön belőle egy pistikefej, íme: 
