Az van, hogy egyszerűen alig jutok a géphez.
Először azért, mert a Balatonnál süttetük a hasunkat 3 napig. Isteni volt! Nóra, mint minden gyerek imádja a vizet és nem lehet kirángatni belőle. Rányomok két karúszót, a derekára jön az úszógumi, és már mehet is a pancs. Vízimádatán annyira felbuzdultam, hogy próbáltam megtanítani neki a lábtempót, de állandóan lesüllyeszti a lábát, így azt sem látni, mit csinál odalent, gondolom, nem a tempót. Addig eljutottunk viszont, hogy rájött, hogyan kell pörögni az úszógumival, illetve még haladni is tud a nagy csapkodások közepette, de azért nem egy vízi tálentum, azt belátom.

Mióta hazajöttünk, a gép továbbra is a háttérben maradt, mindenféle rohangáló, intézendő okok miatt. Habár erről jut eszembe, hogy nemrég egyik este romantikusan beszélgettünk Azurammal az erkélyen és megkérdezte, hogy tulajdonképpen mit csinálok én egész nap. Na, már a hangsúlyból éreztem, hogy hiába kezdem magyarázni, én ebből a szituból nem jöhetek ki jól. Soroltam, hogy van ugye a főzés, vásárlás, játszótér stb. Így önálló szabadidőm alig marad, csak nézett kerek szemekkel, pedig arra már nem is tértem ki, hogy van valaki, aki miatt naponta duplán kell főznöm (mert, hogy az én drága férjem olyan állatot nem eszik, aki születésekor nem látta az anyját (vö. szárnyasok, halak stb.) mi pedig igencsak kedveljük ezen általa megvetett csoportot). Jó oké, azt nem mondom, hogy nálam nincs elfoglaltabb ember a világon és olyan stresszes az életem, hogy a játszótéren szétvet az ideg (kivéve mikor Nóra egy busz elé rohanás bemutatását tervezi), de akkor is ott kell lenni, nem adhatom le a gyereket, hogy akkor pá, megyek jógázni, és igenis figyelek, hogy éppen hol pörög, csúszik, mászik, mondjuk a jó kis játszótéri pletyózást nem vetem meg, na. Szóval abbahagytam a magyarázkodást és közöltem vele, hogy tudod mit, a seggem vakarom egész nap, így ennyiben maradtunk romantikusan. Azért kíváncsi lennék, van-e olyan férj, aki meg van róla győződve, hogy minket nőket mennyire lefoglal egy gyerek. Illetve az is érdekelne, ha én ennyire elfoglaltnak érzem magam, akkor mondjuk a Finci barátnőm hogy a francba szervez össze 4 gyereket, munkát stb. (Mondjuk a Márti sem lehet semmi 5 gyerekkel.) Szerintem az ilyenek csak UFO-k, lejöttek a földre engem alázni.
Visszatérve a nyafogáshoz, hogy miért is nem tudtam írni, a nagy seggvakarás közben befőztem 6 kiló meggyet lekvárnak, amiből lett 10 inci-finci mini üveg (olyan pestós üveg formájúak), persze mikor Azuram meglátta, hogy mi lett az eredménye a napok munkájának, szinte a térdét csapkodva röhögött, hogy hát ezekből akarok én ajándékozni, vacsorára egy ültő helyében befalja. Tény, ez a meggyberakás nem egy hálás feladat, jövőre nem vállalom be, na de jön még idén a barack, még bizonyíthatok. Viszont a kisasszony igen nagy segítségemre volt, olyan ügyesen magozott, csak ne kóstolgatott volna annyit közben.
Most ugrott be, hogy tényleg simán csak a Nórira kell fogni, hogy azért lett ilyen kevés lekvár, mert együtt csináltuk ...

És végül tegnap óta a nagy rinyánk az az átkozott ótvar. Igen, ótvaros lett a lányzó (sasszeműek a füle hegyét nézzék a képen), és sajnos visszaeső, merthogy két éve már háromszor túlestünk rajta, csak lapítottam (nem mondom, hogyan), mert olyan cikinek éreztem a dolgot, nem is írtam róla. Viszont idén már több helyről is hallottam, hogy gyerekeknél ezt a betegséget diagnosztizálták, így lehet, hogy én is teszek egy részletesebb beismerő vallomást. Most gyógyítom a Nórát és mihamarabb túl kell esnünk rajta, mert akkor annyi a fürdéseknek, pedig még egy jó kis Szelidi-tavi lébecolás is tervben van.