Az év utolsó napján engedjétek meg, hogy mindenkinek boldog új évet kívánjak! És most tényleg csak a boldogság lehet az, ami feledteti az egyéb gondokat, így ez most egy szívből jövő kívánság.
Mivel én most itthon bulizom a fiammal (aki éppen oroszlánosan üvöltözik és püföli a madarát), egy gyors karácsonyi bejegyzéssel köszönök el az évtől.
Több szempontból is a legek karácsonya volt nálunk az idei. Ez volt Zoltán úrfi első karácsonya. Legelőször volt lerobbanva az egész család, szép sorjában betegedtünk le. Először sütöttem bejglit, ami nem sikerült szarul, de van hová fejlődnöm. A kakaós picit száraz lett, a mákos isteni ízű, de esztétikai problémákkal küszködött (máig nem értem, az miért nem lett csigás, hová tűnt a tészta a közepéből), a gesztenyés pedig nem elég édes. Ez volt eddig a legzajosabb karácsonyunk is, ugyanis már négy gyerek ramazurizik, íme a zsiványok:
Erről a képről jut eszembe, hogy sógornőmmel mindig kitárgyaljuk az egy napon született fiúkról, hogy ki mekkora és mit tud. Én persze boldogan meséltem, hogy Zoltán átfordult, sőt forog a szőnyegen. Kriszti pedig mondta, hogy hááát, a Matyi ilyet nem tud, de azért ő is átfordul. Ehhez képest, leraktuk a két kis krapekot a földre, azzal a lendülettel Matyi már át is fordult, nagyokat kacagott és fordult tovább, az én fiam, pedig feküdt a hátán, mint egy darab fa, meg sem mozdult, csak figyelt. Jól beégetett a haramia.
És végül, talán ez volt eddig a legfárasztóbb karácsonyom, de a legboldogabb is egyben.
További kellemes ünnepeket!