Elutaztunk a hétvégén. Meglátogattuk Kalocsán a férjem nagynénjééket és unokatesóit.
Nagy töprengésben voltam az út előtt, hogy alvásidőben vagy utána kocsizzunk, mert ugye tudom, hogy a gyerekek a kocsiban remekül alszanak, de nekem mégis az volt a tapasztalatom eddig, hogy totál kényelmetlen nekik, általában rövidebb és kevésbé pihentető az alvásuk ilyenkor.
Mindenesetre odafelé elindultunk 1 után tehát alvásidőben, majd kb. 5 perc múlva el is ájult a gyermek, DE 3/4 óra alvás után kipattant a szeme (a szokásos 2,5-3 óra helyett). Volt is nyűglődés végig az úton, semmi nem érdekelte, ki akart mászni, nem akart enni ... Így megálltunk, hogy szaladgáljon egyet, akkor is olyan kibírhatatlan volt, hogy csak na. Még szerencse, hogy Kaloscsán a sok újdonság miatt elfelejtette, hogy milyen hullafáradt, így valahogy elvegetáltunk a fürdetésig.
Persze meg is fogadtam, hogy visszafelé csakis pihenés után indulunk. Szokásos 3 óra alvás után rohangált még 1 órát a kertben, majd simán lenyomta a két órás autóutat, miközben játszottunk beöltözőset (tudjátok olyat, mikor a hálivúdisztárok mosolyognak és integetnek a piros szőnyegről), szépen uzsonnáztunk, babáztunk, majd Nóra fogta a térképet és röpke 20 perc alatt bemagolta, így: http://www.indavideo.hu/video/Nora_terkepet_magol Az mondjuk picit elbizonytalanított, hogy talán finn térképnek nézte vagy egyszerűen Sirkka-t utánozta a Picasso kalandjaiban?! (https://www.youtube.com/watch?v=O0-6_D5Umu8).
Szóval ez az út végül sikerült, és a konklúzióm, hogy kizárólag kipihent gyerekkel vagyok hajlandó bármit is csinálni.