Előre is szeretném leszögezni, hogy szeretem a lányomat!
De, újabban nem csak a hisztikre ámulok-bámulok nagy szemekkel, hanem ami még inkább szíven üt, hogy egyre agresszívebben viselkedik, ha valamit akar. Ilyen egyszerű szitukra kell gondolni, hogy kinéz magának valamit, és teszem azt, a valami éppen mondjuk egy másik gyerek kezében van, akkor a lányom a következő megoldást választja: odamegy, lekever egy óriásit vagy megrángatja a haját, jobb esetben a ruháját, de van még egy lökéses verzió is az eszköztárában, majd elveszi, amit kinézett. Ráadásul mindig célba ér, megadják neki magukat a kiszemelt áldozatok, az én agresszorom pedig ezen felbuzdulva egyre gyakrabban páhol. Első körben azt kívánom, hogy valaki ruházza már meg jól ezt a nőt! De komolyan, tuti hatásos lenne, mert már egyszer a játszótéren szintén ölre ment egy lapátért, de ott szerencsémre egy karakán kispasival kezdet, aki jól visszacsapott, így lesett is nagyokat a szentem, majd zokogott egy sort, szóval hatásos volt. Ilyen kellene még...
Persze én sem maradtam tétlen és bevezettem a büntetéseket, mivel verni nem akarom (innen is látszik, hogy tőlem nem tanulhatta), ezért Edina ötletén felbuzdulva bevezettem a sarokba állítást (szigorúan a nappaliban és nem a saját szobájában), na, ott gondolkodhat is a dolgokon, és ez némileg működik is, úgy látom. Habár már előfordult, hogy ráripakodtam, na akkor mész a sarokba, mire a lányom egyből rávágta, hogy jó, és sarkon fordulva beállt. Először a döbbenettől meg sem tudtunk szólalni (nagyszülők is jelen voltak) aztán pedig egyszerre kipukkadt belőlünk a röhögés, amit persze próbáltunk még röptében visszatartani, de csak egyre kínosabbra sikerült. Ez aztán a nevelés csúcsa.
Hát, ilyen rafinált már most ez a pernahajder!

És ha ezek után is még szeretnétek látni ezt a gyereket, akkor itt egy kép az én okos lányomról, vagy nyulamról vagy mittomén mimről ...