És újra az evésről.
Az egy dolog, hogy a Nóri élvezi felfedezni a kézzel-lábbal-kanállal való evés izgalmait és kezd egyre jobban rákapni az egyedül evésre, de mi meg halálra röhögjük magunkat rajta. Legutóbb is, mikor túrós tésztát evett, mi dőltünk az asztal mellett a nevetéstől, annak ellenére, hogy a vacsora utáni takarítás mostanra már nem kis meló, sőt a végén már én is kézzel ettem az ételt.
Persze minden vidámság ellenére, bízom benne, hogy hamar megtanul majd rendesen is enni, habár egyelőre még annyira esetlen, hogy kissé kilátástalannak tűnik a helyzet...
