Na, szóval van az a dilemmám, hogy kell-e esti mese vagy sem, vagyis inkább az, hogy mikortól, mert hát egyértelmű, hogy gyerek nem nőhet fel esti mese nélkül.
Én most úgy állok a dologgal, hogy sumákolom. Két okból. Az első az önös érdek, mivel fektetés után jön el a nap fénypontja, az urammal végre kettesben ... nem is kell ecsetelnem tovább, minden kismama megérti (még ha nem is vallja be), szóval gyors fektetés és szabad a pálya. A másik ok a gyerek, persze, megkapja a cumisüvegből a tejcit (ami már tápszer, csak reggelre maradt a szoptatás), és halálian jól elvan vele, mire megitta, már alszik is, én csak bemegyek és kihalászom az üveget az ágyból és kiosonok.
Na, akkor kérdem én, hová biggyeszthető ez az estimesélés? Izgassam fel a gyereket, hogy nem kapja meg a cumisüveget egyből fürdetés után, vagy ivás közben meséljek neki? De akkor már általában olyan hullafáradt szegény.
Egyébként pedig egész nap mesélünk neki, mert imádja a könyveket. Például a Szutyejev féle kispipi és kisrécét napjában minimum 20x elolvastatja, ahány ember csak megfordul a lakásban, mindenkivel olvastat.
Így mi a délutáni mesét nyomjuk esti helyett, egyelőre...
Anyatársak, mitévő legyek?
