Jelentem, új családtagunk van. Ez a cica, íme: jelzőkkel nem illetném, mert Nóri biztosan szuperlatívuszokban beszélne róla (már ha tudna), én pedig, hát, hogy is mondjam, kissé megorroltam rá.

Tudom, most az ártatlan bárány, tündér, angyal arcát mutatja a fotón, pedig nagy haramia, higgyétek el. Először is állandóan a Nórin csüng, nem hagyja békén, pedig megbeszéltük, hogy neki a kiságyban a helye. Mégis minden reggel kimászik onnan és folyamatosan követ minket. Próbáltam elmagyarázni, hogy így el fog veszni, de nem hallgat rám. Arról nem is beszélve, hogy állandóan tiszta kosz. Már a Nóri ételeibe is belekóstol, állandóan ott akar csücsülni ő is az etetőszékben, így persze elkerülhetetlen, hogy tiszta maszat legyen, és félő, hogy szétmosom. 
Már jön velünk akkor is, ha kitesszük a lábunkat otthonról. Én pedig állandó parában vagyok, hogy egyszer csak nem lesz és Nóri kiakad. Totális függőség alakult ki kettejük között, sajnos már nem csak este, hanem nappal is.
Ha Nóri megüti magát, vagy bármi történik vele, nem hozzám bújik, hanem cica-cica kiabálással rohan a szobájába, kiveszi az ágyból és puszilgatja, morzsolgatja (mint görögök a konkoloit, vagyis a morzsolójukat) majd visszasomfordál hozzám.

Sajnos ajándékba kaptuk, így fogalmam sincs, honnan szerezhető be egy ilyen macska. De itt megragadnám az alkalmat, és ha valakinek ismerős, látott ilyet (pont ilyet, mert minden mással már én is próbálkoztam) kérlek, szóljatok, mert óriási szükség lenne egy pótcicára.
Kínomban már elkezdtem varrni egyet (tényleg nem nagy kunszt), csak elakadtam az arca hímzésénél, mert a gépemben pont ilyen hímzőprogram nincs, így csak egy fejetlen klón heverészik az asztalon, amit egyébként Buci már lecicázott, sőt egyszer már megmorzsolgatta a lábait is, szóval van még remény!

A szomszéd kislánynak bezzeg egy pelenka lett a kedvence, mennyivel egyszerűbb lett volna a mi életünk is.