Ha reálisan szeretném nézni a gyermek fejlődését, be kell látnom, hogy sokkal ügyesebb volt, mint okosabb, a mozgásbeli készségek gyorsan fejlődtek nála, de a beszéd lassan és nehézkesen indult be. Mostanra viszont nagyon összeszedte magát és dumazsák lett belőle.
Rengeteg mondókát tud, sőt gyakran mondókákkal kommunikál velünk, amin szét szoktuk röhögni magunkat. Például a múltkor reggelinél mondom neki, hogy mindjárt kapsz egy kis kiflit, erre Nóra: Kapsz tejet vajat, holnapra is marad. Vagy ha véletlenül megkérdezi az ember, hogy vajat is kér-e, akkor simán rávágja: Lementem a pincébe vajat csipegetni.
Aztán a másik jópofa dolga, hogy neveket ad, vagy elnevez dolgokat. Például a féltestvérét Ádámot elnevezte Ádámbátyámnak, akitől totálisan függő lett a gyermek, mindenhová követi, koslat utána, mint egy kiscsibe, imádja, ha játszik vele. 

Anyukámat pedig elnevezte Mimának. Ez úgy derült ki, hogy egyszer csak elkezdte mondogatni, hogy Mima, erre én megkérdeztem, hogy az mit jelent, mire ő: mami. Megkérdeztem Nórát, ezt hogy találta ki, erre elmondta, hogy mamimamimamimamimami ... Na, ekkor eszembe jutott az a régi olcsó poén, amivel a fiúk mindig szórakoztak a gimiben, és az, hogy milyen nagy szerencse, hogy nincs Nagy Árpi rokonunk.