Hétvégén a lőrinci búcsúban találtunk egy kiscicát. (Csak én hívom búcsúnak, mert igazából az általam nem ismert görög önkormányzat rendezvénye volt jé, hogy mik vannak ordibáló bemondóval, amatőr zenekarral, akik mind a húsz, színpad körül tolongó embert megénekeltették, kirakodó vásárral, azaz szórólapos, arcfestő, mézárus és valami kalaposféle. Na meg a lufis, ami pont akkor zárt be, miután Nóri véleltlenül elengedte a héliumos lufiját a kertben. Ennyi.) Mindenesetre én hazavittem újra egy cicát, görög-e nem tudom, mert egy fia görögöt sem láttam sehol. Viszont ez a cica egész nap csak nyávogott, valahogy így:
 

Hát igen, ez a kis majom, akarom írni, cica, kitalálta, hogy ő akkor ott és most cica sminket kér. Hiába magyaráztam, hogy kígyózik a sor, rendíthetetlenül kivártuk az előttünk álló másik 4 cicát, pillangót, tigrist és mittudoménmármit, majd mozdulatlanul végigülte az arcfestést, lemeózta tükörben az eredményt, végül megköszönte és távozott. Onnantól kezdve végig nyávogva közölte velünk a mondandóját és egy pillanatra sem lehetett kizökkenteni a szerepéből.
 

Az orra kérem nem taknyos, csak csillámporos. Ez a macskatrend.
A táplálkozási szokása is elég különös, de lehet, hogy én maradtam le valami újdonságról, és igenis főzeléket esznek a macskák manapság.