Egy liba és egy malac

Nálunk is kísért Fluor Tomi szelleme. Nóra él-hal a Mizuért. Nincs mit tenni, mi szorgalmasan hallgatjuk és nézzük. A 38. másodpercben történtekért pedig ezúton is elnézést ...

Anyósom előszeretettel csinál paradicsomlevest betűtésztával. Mindenki imádja. A gyerekek azért, mert édeskés és vicces, mi meg azért, mert a jó öreg menza feelinget hozza vissza. De nem is gondoltam volna, mennyire hálás leszek ezért, ugyanis Nóra mindig kérdezgette, hogy ez melyik betű, az melyik betű, míg egyszer csak azt vettem észre, hogy majdnem az egész abc-t ismeri. Majd eljött az idő, hogy szavakat íratott le velem, mint Nóra (természetesen), anya, apa, mama, Zolika stb. Aztán a múlt héten nagyban rajzolt, mikor végzett, rohant hozzám, hogy anya, leveled érkezett, nézd meg ki küldte! A papíron pedig ott virít:

Kicsit girbegurba, de mégiscsak egy Nóra!

A másik, amiért hálás vagyok, de nagyon, az az adventi naptár! Ágitól kapott egyet télapóra, és simán megtanulta a számokat róla. Mondjuk a kétjegyűeket néha úgy mondja, hogy egy és kilenc.
Ma reggel pedig közölte velem, hogy anya, az órán van egy hetes, kettes és kisszék, hahaha. Ő dőlt a röhögéstől, hogy kisszék van az órán én pedig kipattantam, hogy hú bakker, elaludtunk. A pálcika, pálcika, kisszék, hóembernél azért ez mégis jobb ...

Mivel a fiatalember betöltötte az 5 hónapot, nem mellesleg 7 kg és 70 cm körül van, valamint a szoptatásoknál kezdem úgy érezni, hogy lassan engem is lenyel a gyerek, úgy döntöttem, hogy megkezdem az új évben a hozzátáplálást. Tegnap megvolt az első próba, amit rezignált arccal ült végig a gyerek. Nem volt különösebben izgatott, de elutasító sem, így 3-4 kanállal legyűrt, majd rákapott habzsolva a cickókra és 190 millit lenyomott.

Elkeseríteni nem tud, mivel a Nórit 1 hónapig etettem 2 kanál almával naponta és csak utána, vagyis majdnem 8 hónaposan kezdett el érdeklődni a kaja iránt. Azért Zolika ennél fényévekkel jobb. Ma már kifejezetten tetszett neki, amit az is bizonyít, hogy 2/3 almát behabzsolt egy ültében.
Videót most nem tudok mutatni, ugyanis csináltam vagy ötöt, de pechemre most anyukám etette és én bátorkodtam a legelején mondani neki, hogy a fél kezével fogja meg kicsit a kezét, akkor nem kalimpál annyit és jobban tudja őt etetni. Na, ez nagy baklövés volt, mert innentől kezdve folyamatosan mondta a fiamnak, hogy anyád le akar téged fogni, ... hát ezt nem lehet, ... ennyi szabadság kell, ... nem lehet a kezedet lefogni ... gyere, letörlöm a kezedet, de nem fogom le ... és a többi és a többi. Vagyis minden videón ez hallatszik, így inkább eltekintek a bemutatótól, vagy mégse? Legalább láthatjátok, hogy anyának sem könnyű lenni egy a véleményét folyamatosan kifejtő nagymama mellett ...

Az év utolsó napján engedjétek meg, hogy mindenkinek boldog új évet kívánjak! És most tényleg csak a boldogság lehet az, ami feledteti az egyéb gondokat, így ez most egy szívből jövő kívánság.
Mivel én most itthon bulizom a fiammal (aki éppen oroszlánosan üvöltözik és püföli a madarát), egy gyors karácsonyi bejegyzéssel köszönök el az évtől.
Több szempontból is a legek karácsonya volt nálunk az idei. Ez volt Zoltán úrfi első karácsonya. Legelőször volt lerobbanva az egész család, szép sorjában betegedtünk le. Először sütöttem bejglit, ami nem sikerült szarul, de van hová fejlődnöm. A kakaós picit száraz lett, a mákos isteni ízű, de esztétikai problémákkal küszködött (máig nem értem, az miért nem lett csigás, hová tűnt a tészta a közepéből), a gesztenyés pedig nem elég édes. Ez volt eddig a legzajosabb karácsonyunk is, ugyanis már négy gyerek ramazurizik, íme a zsiványok:

Erről a képről jut eszembe, hogy sógornőmmel mindig kitárgyaljuk az egy napon született fiúkról, hogy ki mekkora és mit tud. Én persze boldogan meséltem, hogy Zoltán átfordult, sőt forog a szőnyegen. Kriszti pedig mondta, hogy hááát, a Matyi ilyet nem tud, de azért ő is átfordul. Ehhez képest, leraktuk a két kis krapekot a földre, azzal a lendülettel Matyi már át is fordult, nagyokat kacagott és fordult tovább, az én fiam, pedig feküdt a hátán, mint egy darab fa, meg sem mozdult, csak figyelt. Jól beégetett a haramia.
És végül, talán ez volt eddig a legfárasztóbb karácsonyom, de a legboldogabb is egyben.

További kellemes ünnepeket!

Hamarosan vége a nagy nyugalmamnak. A fiatalember december 20-án délután diszkrét keretek között, immáron a hátáról a hasára is átfordult. Diszkrétnek azért diszkrét, mert senki sem látta, viszont határozottan állíthatom, hogy a hátán fekve raktam le a játszószőnyegére, majd néhány perc múlva a hasán kapálózva találtunk rá (bal keze maga alá szorulva).
Aznap reggel mondtam is neki, hogy fiam, még van kereken 7 napod, míg 4 hónapos vagy, kérlek produkálj valamit, amivel lehet dicsekedni, no meg jön a karácsony, neked is kellene adnod valami ajándékot a nagyszülőknek. Szót fogadott, rendes gyerek ez.
Azóta megismételte a produkciót, de az a fránya kéz még mindig beszorul.

A másik hírem az, hogy ismét gyanúba kevert engem ez a fiú. Már kezdett hasonlítani az apjára is, olyannyira, hogy még anyós is megjegyezte, hogy kiköpött fiacskája, erre a kis gazemberem bevörösödött. Tiszta vöri a feje, mondjuk a pozitívum az benne, hogy legalább van haja pihéje a fején. Hát most így fest ...

 

Eddig csak poénkodtam azzal, hogy a fiam futballista lesz, de most megcsillantotta tehetségét. Erős koncentrációt kérek a 20. másodperctől :-)

Nóra pedig elkezdett korizni. Szombaton voltunk az első órán, ahol tulajdonképpen végig esett és kelt, én pedig a pálya szélén már a lelki szemeimmel láttam, hogy hozza az edzőnő, Nóri pedig sírva követeli, hogy hagyják abba. Ehelyett vigyorogva közölte, hogy anyaaa, nem akarok hazamenni!
Egyébként az egész úgy kezdődött nála, hogy mióta az eszét tudja, állandóan mondogatja, hogy korizni szeretne. Mostanában pedig csak és kizárólag zoknit hajlandó felvenni itthon, mert az csúszik, és korimozdulatokat imitálva közlekedik a lakásban. Mondjuk a küszöbök néha megleckéztetik. Így elhatároztam, hogy akkor elcipelem korizni tanulni. Én sajnos nem igazán vagyok jó koris, inkább csak csoszogok a jégen és azt sem szívesen, mert befagy a fenekem közben, ezért edzőre bíztam a lányt. Azt azért megkaptam tőle óra végén, hogy anyaaa, te miért nem jöttél a jégre? Beszakadt volna, igaz? Kösz!
Hát meglátjuk, meddig tart ez a jeges vonzalom ...

Nem tudom, hogy másnál is vihart kavar-e a fotózás, de nálunk a szülők nagyon fel vannak paprikázva, mivel totális lehúzásnak érezzük, ráadásul borzalmas képek készülnek. A privát kis protestálásom eddig abban merült ki, hogy nem rendeltem a képekből, mivel a gyerek borzalmasan nézett ki rajtuk, szája legörbülve, szinte már sírósan, a haja szanaszét, a ruhája csálé, mindezt megspékelve a világ legnyálasabb háttérképeivel. Mellesleg nem értem, hogy vizuális szakemberek miért gondolják, hogy a szülők nem látnak, totál defektesek, ízlésficamosak és megőrülnek a kiskutyás gyerekfotókért.
Erről jut eszembe, azt sem értem már, hogy a pelenkagyártók, miért cuki-mukinak gondolt állatkákkal díszítik a pelenkákat, mikor a kölkök még azt sem tudják, hogy a levegőben repkedő, időnként őket jól kupáncsapó valami éppenséggel a kezük. Akkor hogyan is értékelhetnék mondjuk a kismackót a pelenkán. Én néha tisztességből megmutatom a fiamnak, hogy ne legyen teljesen felesleges a marketingesek munkája, de eddig még nem fogadta ovációval a látottakat. Itt jegyezném meg, hogy szívesebben látnék mondjuk jó kis recepteket rányomtatva. Milyen klassz lenne, hogy mikor éppen csomagolom a gyerek popóját, közben olvasnám, hogyan kell sütni a kakaós csigát. Lehet, hogy kedvet is kapnék és az ebédeket a Huggies ihletné, vagy például a Rama szponzorálhatná a pelenkákat ... (Nem tartanám megvetendőnek izmos felsőtestek fotóját sem.)
Na, a kitérő után vissza az óvodába. Idén összefogtunk mi, szülők és hangot adtunk nemtetszésünknek, így képzeljétek, már majdnem mosolygós képek készültek és 3, azaz háromféle beállítás. Elképesztő! Sőt, a képek simán a csoportteremben készültek, így nem kezdtem el émelyegni a háttér láttán (habár a fotós állítólag teljesen ki volt készülve, de pont lesz..juk). Becsületemre legyen szólva, rendeltem is belőlük, íme ...

Az már tényleg görénység lenne tőlem, ha reklamálnám, hogy miért a háttérben feszítő macin van a fókusz, nem pedig a gyerek fején, így hát szám befog.

Elkészült a rendes éves naptárunk. Nem, nem akarunk holmi celebnaptárakkal versenyre kelni, csak és kizárólag családunk 60 feletti része érdekelt az ügyben. Tavaly egyszerűen kicsúsztam az időből és karácsonykor majdnem meglincseltek, hogy hol a naptár, így idén ezt nem kockáztatom meg. Ráadásul sikerült Zoolander-t is megnyernünk egy fotózás erejéig, íme Mr. Derek November.

Továbbá a Yetikkel is lepaktáltam, hogy a már előbb említett korosztálynak láblenyomatokat készítsünk, majd szépen bekeretezzük, olyan natúr fa keretbe, amit Nóra fest le és ismerve a kisasszonyt, teleszór csillámokkal.

Advent első vasárnapján nektek is kellemes karácsonyi készülődést kívánunk és senkit sem akarok idegesíteni (dehogynem), de nekem szinte már minden ajándékom megvan :-) 

a) apjára
b) anyámra
c) a postásra

Az én rokonságom és ismerőseim - élükön velem - esküdöznek, hogy tiszta anyám. Néha úgy megdöbbenek, mikor ránézek és az anyukám homlokát, szemeit és orrát látom rajta. Aztán van az ellentábor, akik totálisan Azuramat látják benne, annyi különbséggel, hogy az ő feje minden gömbségen túltesz. Egyébként a szájuk, álluk szerintem is egy és ugyanaz. Majd jön Azuram, aki senkit nem lát benne és az olcsó poénnal áll elő, ezért a c)-t jelölné meg ...
Azért Nórihoz is van némi köze, de gondoljon mindenki azt, amit szeretne, az igazságot úgyis én tudom :-)
Tessék, itt vannak a jelöltek
egy anya és egy apa
 

egy fiú

és egy lány

 
Azt nagyon viccesnek találom bájdövéj, hogy amint meglátnak az emberek egy kisgyereket, máris vizsgálgatják, hogy kire ütött, de még ennél is szórakoztatóbb, mikor a nagyszülők felfedezik magukat a gyerekben. Anyós szokta mondani a Nórira, hogy pont olyan lökött mint ő, az apám pedig teljesen oda, meg vissza van attól, hogy a fiam bal lábszárán pont ott és pont úgy van egy anyajegy, mint neki. Vajon mi is elveszítjük majd a fejünket az unokáink láttán?

Mi vagyunk az a család, ahol a szőkenős vicceket nem mesélik, hanem termelik. Már nekem is van két durva sztorim (amit nyilván nem írok le, annyira ciki), de az utóbbi időben a lányom is erősen a nyomdokaimba lépett. Történt a következő...
Őszőkesége rákapott a fotózásra, ugyanis mióta kisöccse van, és újra írom a blogot, folyamatosan fényképezővel a kezemben rohangálok és mindent kattintgatok. Na, ez neki is nagyon tetszik, így lefotóz mindenkit és mindent. Van már képem a padlóról, csillárról, széktámláról, a bal fülemről és különböző szellemekről is. A képek nagy részén pedig az ujja is felbukkan valamelyik szegletben, amolyan hitchcockosan. Na már most, a múltkor látom, hogy vadul törli a LED kijelzőt, erre kérdezem tőle, Nóra, mit csinálsz a fényképezővel? Válasz: Azt mondta a mama, hogy a róla készült képet töröljem le, s most törlöm ...

No comment.

Egy kis ízelítő
 

avagy mit hordjál, mit ne hordjál és hogyan nézzél.

Figyelem! Kutyás kardigánhoz soha, de soha ne vegyél fel cicanadrágot! Egyszerűen nem passzolnak.

Érdemes az évszaknak megfelelően öltözni. Sajnos ezt az anyai tanácsot meg kell fogadni.

Még mindig nem divat a frottír zokni, különösen nem makkos cipővel!

A felhajtott gallér kúl, de kötelező hozzá a jamesdean-es nézés!

A sapka, kalap nagyon trendi! Különösen a kopasz pasikat dobja fel.

Ha jófiúként szeretnél bevágódni a csajodnál, szinte kötelező a kantáros naci, és segít, ha cuki pofát vágsz miközben a kezedet tördeled!

Az ing az örökzöld. Gyorsabban jutsz célba, ha letéped magadról!
Figyelem, a kockás verzió informatikus jelleget ad, csak és kizárólag akkor viseld, ha a csajodnak az bejön.

Az előző bejegyzés felsorolásából, videó inzertálási okok miatt kimaradt a fő attrakció.
Forgatócsoportunk 2011. október 10-én titokban felvette, ahogy Zoltán végeláthatatlanul röhög. A 24. másodpercnél csúcsosodik a kacagás és úgy tűnik, utána sem tudja abbahagyni.
Lehet, hogy titokban a nevető jógikhoz jár gyakorlatra?

Az ifjú ember lassan 3 hónapos lesz, így elérkezett az idő a tudományok összegzésére.

Az első és egyben legrégebb óta gyakorolt és ezáltal tökélyre fejlesztett gyakorlata a hátközépig kakálás, amit már úgy is tud cifrázni, hogy egyszerre hátul nyakig és közben elöl, mellig kakálja magát. Nóránál még törlőkendőkben mértük a rekordokat és a 6 törlőkendős volt a csúcs. Zoltánnál már szóba se jön a törlés, irány a zuhany azonnal. Ráadásul a képen egyértelműen látható, hogy ifjabbik Zoltánunk ezt igazán jó tréfának gondolja, mert mosolyog a bajsza alatt. Tanulság, humorérzéke még fejlesztésre szorul. De még az is elképzelhető, hogy egyszerűen izmos felsőtestét akarja csak a nyilvánosságnak mutogatni. Tőle minden kitelik.

Aztán van a másik mestersége, amiben szintén nagyon profi, a buborékfújás. Boxer kutyákat megszégyenítően csorog a nyála, és közben hatalmas buborékokat fúj. Persze Nórinak ez tetszik a legjobban, már ő is gyakorolja (hmm, azt hittem, a kisebbik gyerekem fog a nagyobbiktól tanulni, de úgy látszik, nálunk minden fordítva működik).

Aztán úgy 2 hete vettem észre, hogy elkezdett markolászni, többek között elkapja a tehén farkát és az oroszlán sörényét is. Ez biztosan valami cowboy felkészítő gyakorlat.

És végül szeretnék egy kicsit dicsekedni is, mert a gyerekem igazi sportember. Rájöttem, hogy a maratonra edz. Folyamatosan futóedzéseket tart és nagyon okos, mert közben boxszal a felsőtestét is karban tartja. A non plusz ultra, hogy mindezt kisszékkel a lába között is míveli. A zene pedig csak a figyelemmegosztást és koncentrálást kondícionálja.

Ma pirosbetűs ünnep van, Nóra újra oviba ment. Tegnap gyógyulttá nyilvánították, így újra mehet játszani és küzdeni az elemekkel.

A betegség pedig belőlem is kihozta a legrosszabbat és olyat tettem, amire mindig is esküdöztem, hogy soha, de soha ... velem ez nem történhet meg, ha gyerekem lesz. Vettem Nórinak egy Barbie-t. Ráadásul egy sellő Barbie-t. Sőt, egy világító sellő Barbie-t (már fokozni sem lehet).

Borzasztó vagyok! Viszont a kis libám borzasztóan örül ...

Megkezdődött az ovi Nórinak és ezzel együtt beindult a betegeskedés. Azt hittem, így a második évben már jobban vesszük az akadályokat, de nem. Néhány nap telt csak el, majd éjszaka Nóra belázasodott. Hétvégén el is vitte Azuram az ügyeletre, ahol megállapították, hogy gennyes mandulagyulladása van. Én egyből frászt kaptam, ugyanis még nem írtam róla, de júniusban volt egy mandula tályogja, amivel egyből bent tartottak minket a kórházban és az én kis libámat, aki korábban még antibiotikumot sem kapott, egyből megműtötték (kép is ekkor készült). Javasolták azt is, hogy ennek tiszteletére, 6 hét múlva vegyük is ki a mandulát, amivel nekem nem is lenne bajom, csak hát másik orvos meg azt mondta, hogy hozzá ne nyúljunk. Így arra a kompromisszumos megoldásra jutottam, hogy kap még egy esélyt a mandula, illetve az is kézenfekvő, hogy jelen pillanatban nem tudok ketté szakadni, vagyis kórházban dekkolni és ápolni, valamint itthon szoptatni (milyen praktikus is lenne egy lecsatolható mell).
Szóval, a diagnózis hallatán teljesen kikészültem, hogy én barom, ki kellett volna vetetni a mandulát, ezt jól elcsesztem. Persze rohantunk is a patikában az újabb adag antibiotikumért és indult a hétvégi betegápolás. Aztán hétfőn felcuccoltam a lányt és lementünk a gégészetre, ahol már ismerősként mosolyogtak ránk (sajnos) és közölte a doki, hogy a mandulának semmi baja, vírusos torokgyulladás, azonnal hagyjuk abba az antibiotikumot. Azonban addigra már tele lett a szája aftával és a gyomra kikészült, beindult a hasmenés. Nyilván kicsit megkönnyebbültem, de azért ki vagyok akadva. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogyan lehet a mandulát a torokkal összetéveszteni.

A gyerek már kezd jobban lenni, én pedig – köszönhetően a híres immunrendszeremnek – már le is robbantam. Íme, egy melegítős, hajpántos fotó az itthonlétről, ami nem, nem a flashdance-ből egy jelenet, hanem Nóra - aki már jól láthatóan egyedül öltözik és fésülködik - szorongatja termoszos kamilla teáját.

A történéseknek köszönhetően a kisebbik gyerek karanténba került (logikus, ő az egészséges és őt zárjuk el) és nevelem a teljes önállóságra. Ez annyira jól sikerült, hogy tegnap például délutáni alvásból megébredve mellre csatoltam (konkrétan ez lehetett az érzése, ugyanis a fejemből alig látott valamit a maszktól, de gondolhatta, mindegy ki az, csak dőljön a tej), majd behelyeztem a pihenőszékébe a macik és az oroszlán közé, és 1,5 órás azaz másfél órás szemezés és bunyó következett. Nem hittem a szememnek, de egy mukkanás nélkül elvolt az állatokkal, holott kicsit aggódtam, mert a múltkor egy hasonló eset alkalmával komoly összetűzésbe keveredhetett velük, ugyanis sérülést szerzett a szeme alá, így azóta csak sebhelyes arcúnak hívom. Hiába faggattam, hogy mesélje el pontosan az esetet, büszke férfi módjára nem nyilatkozik (így marad az én verzióm, hogy mindenről a macik tehetnek, pedig lehet, hogy az oroszlán volt). A másfél óra elteltével volt néhány vakkantás és behelyeztem az ágyába, ahol újabb félórát szuggerálta a feje felett tekergő színes állatsereget. Aztán a gyerek úgy érezte, eljött a pillanat, vette hátizsákját és közölte, hogy drága anyám, köszönöm az eddigi gondoskodást, de elmegyek világot látni. Nórát csókoltatom.
Hát így tengetjük kis napjainkat mostanság és továbbra is maradt a dilemma, hogy menjen vagy maradjon az a mandula ….

Kedvenc játéka, vajon miért?!

Még mindig kopasz, amit egy jól méretezett kapucnival kiválóan lehet álcázni, viszont kezd kialakulni kameraérzékenysége ...

 A menedzseremnél lehet autogramot kérni ... bocsi.

Minden reggel gitározok egy kicsit, hátha én is mehetek a Rammstein koncertre ...

A gyerekem nélkül egy tapodtat sem teszek meg ...

Nem értem, miért mondják, hogy a szemem sem áll jól, olyan cuki vagyok (igaz, az asztal alól)!

Kedvenc helyem az öcsém kiságya.

Kopasz csávó izompólóban gyúrni indul ...

Sziasztok Lányok!

Ki szeretne velem ismerkedni?
Van ágyam és sok-sok pelenkám ...

 Dekadens költő és kajla múzsája ...

Mondtam már, hogy imádom a ciciket?!

Hmm, most akkor hány macit is látok ...?

Kikészítenek a nők ...

Az van, hogy a csípőszűrésnél megállapították, hogy a fiatalember bal csípője kicsit alulfejlett. Doktornő győzködött, hogy higgye el anyuka, tényleg csak egy icipicit, épphogy, hangyányit ... na ez felettébb gyanús. Mindenesetre, most kisszékkel a lába között közlekedik, így már tényleg úgy néz ki, mint egy fáradt öregember ...
    ilyen volt                                     és ilyen lett:

Október 7-én kell visszamennünk újabb kontrollra és remélem, minden rendben lesz, mert a futballkarriert semmiképpen sem szeretném kockáztatni. Még nem is írtam, hogy milyen szorgalmasan edz a fiatalember. Folyamatosan gyakorolja a cselezéseket és a 11-es rúgásokat, de a legjobb már a fejelésben. Kétszer már úgy lefejelt engem is, hogy sajgott az orrom. Lehet, hogy nem a legjobb kezekben van nálam az edzésprogramja, de mondom neki, hogy a fejeléssel már Zidane-nak is problémája akadt, így helyezze a hangsúlyt a lábgyakorlatokra. Azt hiszem, átadom Azuramnak a sportra nevelési részt és ha az sem válik be, akkor Egervári Sándorhoz fordulok. Egyébként nagyon szorgalmas, mert szabadidejében is erősítő gyakorlatokat végez, igaz, ott inkább a box technikákra helyezi a hangsúlyt. Már többször KO-val győzött, végzett saját magával.
Szóval, még nem adtuk fel, hogy a futballválogatott oszlopos tagja legyen ...

Azt szokták mondani, hogy a gyerekek fejlődése mindig tagolódik, azaz egyszer fizikálisan, máskor szellemileg haladnak előre. Idén nyáron az én lányom egyértelműen a testi fejlődésre helyezte a hangsúlyt, óriási cula lett belőle. Ráadásul a nőiesség, vagyis inkább libaság csírája már eddig is meg volt nála, de mostanra elképesztő méreteket öltött. Kedvenc színe ... na, mi? ... hát persze, hogy a rózsaszín. Imád mindent, ami hercegnő, királylány vagy tündér. És a minap egyszerűen le akartam fotózni és ő rögtön ezt a spontán beállást produkálta ...

De honnan veszi ezeket?
Esküszöm, hogy nem riszálom egész nap otthon a fenekem, ennek ellenére ő már csak pörögve, forogva közlekedik (múltkor így neki is szédült az ajtófélfának) és pukedlizve tárgyal velünk.
Követelem a szellemi fejlődés beindulását!!!

A fiú azzal ünnepelte augusztus 27-én az 1. hónapfordulóját, hogy jól kiröhögte az anyját. Addig csak jóllakás után dobálgatott kósza mosolyokat, amolyan brúszviliszesen, ezért igen meglepődtem, amikor egyszer csak ébredés után, pusztán jókedvében kiröhögött, ahogy gagyarásztam neki.

Végül sikerült egy hasonló akciót megörökítenem, amelyen az egyetlen vállalhatatlan elem az én hangom, így kérem, hogy lehalkítva nézzétek a videót ....

 itt

Figyelem! Az alábbi fotót kizárólag 18 éven felüliek tekinthetik meg!

A fiatalemberrel résen kell lenni, mert amint kedves hölgyek veszik a karjukba, huncutságokat művel. Érdeklődésének kizárólagos tárgyát a domborulatok képezik.

Vigyázat, csal! Figyeljük a kezét!

Szerintem kiköpött Jack Nicholson miniben. Már várom Kubrick jelentkezését a shining remake-hez :-)

A sors tréfája, vagy egyszerűen a szomorú őszi estéknek köszönhető, nem tudom, de elképesztőnek tartom, hogy a környezetemben a legtöbb barátomnak oroszlán jegyben született kisfia van. Asztrológia ide vagy oda, egy biztos,  hogy ezek a kiskrapekok nagyon hasonlítanak egymásra, mindjárt ti is meglátjátok :-)

Először is kezdeném a külsőségekkel. Isteni izmos testük van, széles vállal, keskeny csípővel és szőrtelen mellkassal (nekem nagyon bejön ...)

Az első képen a formás Papp Máté látszik, aki augusztus 3-án múlt 1 éves.

Ezeknek az oroszlán fiúknak van egy furcsa szokásuk (amit még nem sikerült megfejtenem) néha mackónak álcázzák magukat és meg vannak győződve arról is, hogy ők a mackó jegyében születtek, hiába magyarázom, hogy olyan még a kínai horoszkópban sincs. Innen is látszik, hogy milyen makacsok (na jó, ezt a rossz tulajdonságot elnézzük nekik).

A képeket elnézve pillanatra megzavarodtam, hogy melyik is a fiam, de egyértelműen 1-es kép Máté és a 2-esen van Zoltán. (Na ugye, milyen hasonlóak ...)

Persze, mondanom sem kell, hogy félelmetes intelligenciával rendelkeznek ezek a fiúk. Már most bújják a könyveket, na jó, bebújnak a könyvek mellé, hogy ellenőrizzék, megfelelő magasságúak-e már. A képeken egyetlen eltérést látok, hogy Bundi fiú a nyarat isteníti, míg az én fiam már készül a télre. A tisztesség kedvéért engedtessék meg itt is a bemutatás, Bundi, alias Ács András augusztus 10-én született így már ő is nagyon nagy fiú, komoly 3 hetes múlt.

És a sorból nem maradhat ki az oroszlánok egyik fő jellemzője: imádnak lustálkodni. A kölykök még bepólyázva szeretik a legjobban, mondanom sem kell, hogy én is, mert jókat alszanak így. Majd kamasz korukban nem fogjuk így imádni a lustálkodásaikat. A képen pedig a jóképű Dylan Lacey látszik, aki július 25-én múlt 3 éves.
 

Közös jellegzetességük továbbá, hogy mindegyik igen gyér hajszerkezettel rendelkezik a kezdetekkor, amelyet reményeink szerint dús sörénnyé növesztenek majd. Hajszerkezet terén egyértelműen a fiam viszi a prímet, úgy néz ki, mint egy fiatal ferences szerzetes, Azuram szerint pedig mint egy szamuráj. Azon gondolkodom, hogy oldalt kicsit megnövesztjük, majd olyan torgyánosan átfésülöm, hogy palástoljuk fejtetői kopaszkáját.

Meg kell még említenem Barbócz Atikát is, csak sajnos az anyukája titkolja a szintén jóképű legényt, soha nem kapok fotót róla, így nem tudom bizonyítani, hogy ő sem lóg ki a sorból. Az unokatesót pedig már láttátok, vele félelmetes a hasonlóság, de ez megér egy külön posztot majd ...

Éljenek a kis oroszlánok és a szép hideg késő őszi esték!