Egy liba és egy malac

Tegnap megint elolvadtam.
Gyermekemet a reggeli eszmélés után beültettem az ölembe körömvágáshoz. (Egyébként nagyon ügyi lett, már simán hagyja, hogy vágjam a kezén és lábán is, csak a végén kezébe kell adni a csipeszt, hogy ő is 'vághassa' az enyémet. Majd megtanítom neki a francialakkozást és akkor már nem is kell járnom manikűröshöz.)
Szóval ülök, ölemben a gyerek és éppen akrobatikáztam a lábkörmén, nehogy túl picire vágjam, meg mondogattam azt is, hogy anya igyekszik szép lábkörmöket fazonírozni, mert hát később nagyon fontos lesz, mikor majd lakkozni szeretnénk. Nóra nagyon értékelhette jószándékomat, mert egyszer csak spontán két puszit nyomott az arcomra. Imádom ezt a pillanatot, csak sajnos olyan ritkán van. Kissé fukar ezekkel a puszikkal.

És íme! Vannak még további kunsztok is http://www.indavideo.hu/video/Kunsztok

Nagyon tetszik nekem a "tudatos szülő" könyvsorozat (habár ez az elnevezés szerintem elég rémisztően hangzik, különösen, hogy mostanában túlzásba viszik ezt a képességfejlesztés témát, szerintem. A könyvre is sokkal inkább illene a "gondos szülő" cím, na erre jó az "anya taníts engem", amiben nagyon jópofa gyakorlatokat lehet találni már egész pici csecsemőkortól. Ez adta az ötletet, hogy néhány hónapos kora óta gyakoroljuk tükör előtt a Nóri orra, Nóri haja, Nóri szeme stb-t. A Nóri pedig minden alkalommal illedelmes gyerekhez méltóan végig hallgatott, aztán ennyi. Semmi jelét sem adta, hogy az egészből bármit is felfogott. Aztán mikor már elég okosnak hittem - elfogultságomból kifolyólag - igyekeztem rákérdezni az általam már megtanultnak hitt testrészekre, de lányom, totális tudatlanságáról tanúskodva rám se bagózott. Na, gondoltam magamban, szépen nézünk ki, már az első tanulási folyamatunk elbukik, mikor az eszét és nem az ügyességét kell használni (bezzeg a 'hogyan másszunk fel az etetőszékbe' leckét nem is vettük, mégis magától abszolválta).
Aztán egyszer csak rutinból, de választ nem várva megint rákérdeztem, és a gyerek elsőre mindent végigmutogatott (persze gondolhatjátok, hogy kontroll pontokat is beiktattam gyorsan). Úgy látszik, túljárt az eszemen, tudott ő már mindent, csak gondolta magában, anya olyan mókás, hogy mindig ezeket a hülye, banális kérdéseket feszegeti, puszta energiapocsékolás lenne ezekre felelni.

A kis ravasz! Mindenesetre én most büszkén mutogatom, mint egy bazári majmot fűnek-fának. 

A képnek semmi köze a témához, csak van egy ilyen babzsákon, gondolkodva beszunyálós.

Nóra megtáltosodott, egyrészt elkezdett beszélni, már rengeteg szót mond, másrészt sok mindent csinál önállóan.

Kezdem a legeslegkedvencebbel, a puszival. Képzeljétek, kaptam puszit! Kétszer! Az elsőt hosszas rimánkodásra, könyörgésre, hízelgésre sandán odanyomta az arcomra, míg a másodikat teljesen spontán, egyszer csak a nyakamba ugrott és megpuszilt. Naná, hogy totál elolvadtam. Azóta persze semmi, csak rákérdezgetek, hogy puszit kap anya? (Korábban a puszi nála azt jelentette, hogy a fejét az ember fejéhez nyomta. Egyszer például anyukámat sikerült Sirály Pityut (alias Steven Seagal) megszégyenítő módon lefejelnie, úgy, hogy a homloka közepén hatalmas vörös púp lett. Persze szétröhögtem magam mikor mesélte a sztorit, mivel a gyerek fején semmi nyoma sem volt.)

Aztán itt a másik kunszt: http://www.indavideo.hu/video/Nora_kanalazik, mondjuk úgy, hogy 50%-os találati eséllyel juttatja el a kikanalazott falatokat a szájába. Azért még teljes önállóságra nem hagyatkozom, mert akkor tovább kell takarítanom, mint etetnem. Gyakorolunk szorgalmasan.

Aztán itt a beszéd! Végre beindult a lelkem és rengeteg szót ismételget utánunk. Ami vicces, hogy a szóvégi mássalhangzókat nem ejti ki, így ádám=ádá, papír=papí, kakas=kaka (habár a kaka gyakran a kakit is jelenti, de szövegkörnyezetből, akarom mondani, helyzetkörnyezetből vagy szagról elég gyorsan rá lehet jönni, melyik jelentésről is van szó), mondja azt is, hogy Kjitti, Jita (ez lennék én), Kati, meg azt hogy ajtó, autó, lámpa, ama, ké (kés), jépa ... 
Valamelyik nap mentünk például sétálni és már kint álltunk a kapu előtt, mikor kérdőn rám nézett a gyerek és az mondta, hogy tottyú, persze néztem bambán, mert lövésem sem volt, hogy az mi akar lenni, majd többször elismételte, míg a végén, némi nonverbális segítséggel megértette velem, hogy anya, nem adtad fel rám a kesztyűt! Figyel a gyermek.
Ja és az első mondatképződmény, vagyis mikor két szót egymás után rak, az az anya gyeje! Naná, mi más lehetne!

Na, szóval van az a dilemmám, hogy kell-e esti mese vagy sem, vagyis inkább az, hogy mikortól, mert hát egyértelmű, hogy gyerek nem nőhet fel esti mese nélkül.

Én most úgy állok a dologgal, hogy sumákolom. Két okból. Az első az önös érdek, mivel fektetés után jön el a nap fénypontja, az urammal végre kettesben ... nem is kell ecsetelnem tovább, minden kismama megérti (még ha nem is vallja be), szóval gyors fektetés és szabad a pálya. A másik ok a gyerek, persze, megkapja a cumisüvegből a tejcit (ami már tápszer, csak reggelre maradt a szoptatás), és halálian jól elvan vele, mire megitta, már alszik is, én csak bemegyek és kihalászom az üveget az ágyból és kiosonok.
Na, akkor kérdem én, hová biggyeszthető ez az estimesélés? Izgassam fel a gyereket, hogy nem kapja meg a cumisüveget egyből fürdetés után, vagy ivás közben meséljek neki? De akkor már általában olyan hullafáradt szegény.

Egyébként pedig egész nap mesélünk neki, mert imádja a könyveket. Például a Szutyejev féle kispipi és kisrécét napjában minimum 20x elolvastatja, ahány ember csak megfordul a lakásban, mindenkivel olvastat.
Így mi a délutáni mesét nyomjuk esti helyett, egyelőre...

Anyatársak, mitévő legyek?

Vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem értek, hogy csinál a gyerek. Honnan veszi azt, hogy az ősrégi telefon kagylóját fel kell venni és abba kell hallózni. Ugyanis ezidáig olyat nem láthatott, csak mikor Fincitől megkapta a Sárika által levetett négykeréken húzható telefonját, és ő meg egyből telefonálni kezdett vele.
Vagy a múltkor, a Joninál előkerült egy műanyag játék saxofon, erre Nóra fogta és belefújt egyet, miért nem kalapált vele, mondjuk?!
De sorolhatnám ezeket a megfejthetetlen dolgokat, úgy látszik, tényleg működik a kollektív tudatalatti, vagy csak szimplán nem veszem észre, hogy a gyermek titokban jazz dvd-ket néz itthon?

Aztán kissé korainak tűnik nekem, de az az új szórakozása, hogy felpróbálja a dolgaimat. Sztereotípia ugyebár, hogy a kislányok az anyjuk holmijaiban billegnek, na de 16 hónaposan?! Bucifej belebújik a cipőimbe és abban csoszog, felveszi a sapkáimat, kesztyűimet ...

Mint ahogy az a nagykönyvekben is meg van írva, ekkora gyerekek még nem játszanak együtt, hanem egymás mellett eljátszanak. Nóri 2 személyt tüntet ki figyelmével játék közben a bátyján kívül (mert hát nálunk Ádám az isten, vele mindig is imádott bármit csinálni) ők pedig Blanka és Jon. Jon a házban lakik, koreai/kanadai mama és spanyol papa gyermeke, a kép magáért beszél (totál oda vagyok érte). Ráadásul van egy szuper jófej bébiszittere, akivel kitaláltuk, hogy játszónapokat szervezünk, hol nálunk, hol náluk. Istenien működik a dolog, a gyerekek örülnek a másik játékainak és egymásnak (ebben a sorrendben), mi pedig jókat tudunk dumcsizni (ami ugyebár szintén nem elhanyagolható tényező).

Mivel a két gyerek között néhány hónap különbség van csak, hasonló a tudományuk is, így tandemben tudjuk őket gyakorlatoztatni, a holazokosfejed?kisfüled? meg társaival. Cukik ilyenkor.
Viszont legutóbb teljesen beájultam a kissráctól. Náluk voltunk, és megmutatta az autóját, amit karácsonyra kapott, amolyan frédibéni szerkezet. Persze Nóri is ki akarta próbálni, erre Jon kinyitotta neki az ajtót, Nóri beszállt, de a fél lába kint maradt, erre Jon leguggolt és megpróbálta berakni a lábat az autóba. Egy igazi gentleman! Az én lányom hűvösen fogadta az udvarias közeledést, mert most még mindent olyan természetesnek vesz, de hamarosan rá fog jönni, hogy az ilyet nagyon kell értékelni ...

Az Uram rávilágított a lényegre, idézem: "ez a gyerek megrosszult!"
Én meg itt ecsetelgetem, hogy milyen kis cuki, gondoskodó, édipofa, közben egyik napról a másikra kibújt belőle az ördög, persze még mindig angyali álarccal leplezve.

Ma például a diridongón (zenés-táncos foglalkozás tökmagoknak) két másik gyereket kupán vert, de olyan hirtelen támadt ötletből, hogy nem is tudtam közbelépni. Persze mindenki csodálkozott, mert eddig ott is az angyalka vagy a radiátorszerelő szerepkörét játszotta, és ugyebár egyikre sem a verekedés a jellemző. Aztán lehet, hogy a dobolás lelkesítette be ennyire, mert előtte éppen gőzerővel püfölt egy kis darbukát, gondolta, a fejeken is kipróbálja. De nem mentegetem őt, mert rossz volt és punktum.

A másik, hogy rákapott a falfirkálásra, na, az Uram ezen akadt ki nagyon, és végül is megértem, mert elég hülyén néz ki, hogy tiszta kék firka a nappali fala. Viszont sokáig nem is értettük, hogy került az oda, ugyanis nem kapott zsírkrétát vagy egyebet a kezébe, mígnem kilestem: ez a leleményes gyermek a fa vonat kék kéményével próbálgatta művészi indíttatásait kiteljeseíteni a falon.

Na, az meg már elhanyagolható apróság, hogy a bazi nagy építőkockáját imádja hajigálni, és ha tornyot építünk, az az első, hogy jól lerombolja. Persze ekkor óriásiakat kacag, viszont visszaépíteni esze ágában sincs. Ezek szerint ő még Piccassóhoz hasonlóan a kék, de tőle eltérően a romboló korszakában van...

A mászásával pedig teljesen ki tud borítani. Mostanra már mindenhová felmászik, létra, szék, kanapé, amin aztán körbe-körbe rohangál és már kétszer is az utolsó pillanatban kaptam el, mikor a fejtámla résznél felmászva le akart ugrani.
De mégis az etetőszék viszi a pálmát. Néhány napja készítettem a vacsorát, a gyerek körülöttem sertepertélt, mikor hátranézek, ott áll az etetőszékben tapsikolva. Persze, hogy a frász tört ki belőlem. Mostanra viszont ez már napi rutinná vált így meg is örökítettem (a képen nem látszik, de Z a háttérben ugrásra készen leste, hogy ha pottyan a gyerek, elkapja). Tiszta akrobatika, amit művel, és szerintem tutira tudja, hogy mi ettől kivagyunk, mert olyan kajánul tud közben vigyorogni, hogy csak na!

Bucifej rákapott a szerepjátékokra.
Azt figyeltem meg, hogy utánoz minket, korábban főleg az arckifejezéseket, például ha kacsintottam, ő pislogott, vagy ha kidugtam a nyelvem, ő is. Aztán rákapott arra, hogy ha eltüsszentjük magunkat, rávágja, hogy hapci, vagy ha köhögünk, ő is gyorsan köhécsel. Lehet, hogy túl sokszor olvastuk el neki Szutyejev Kispipi és kisrécéjét?!

A legviccesebb pedig, hogy komplett szituációkat játszik el magától, mint pl. keres egy pzst, majd belefújja az orrát (ami egyelőre csak egy berregés, mert hát az orrporszívózás dívik még nálunk), majd odamegy a pingvinjéhez és megtörli az ő orrát is biztos, ami biztos alapon, tisztára egy gondos anyukára hajazva.

De a mosási ceremónia továbbra is bejön neki nagyon, ki-be pakol a gépből, viszi teregetni a ruhákat, sőt, jól kirázza őket egyenkét, mivel egy tökéletes háziasszony nem követheti el azt a baklövést, hogy gyűrött maradjon a megszáradt ruha.
Most kell ütni a vasat, míg forró! Igyekszem minél több dologra beidomítani, később már úgyis csak felejtés és ellenállás lesz...

Nagy változások vannak mifelénk!

Az első a napirendben történt. Még karácsony környékén vettem észre, hogy Nóra ebéd után egyre nehezebben alszik el. Beraktam a kiságyba, majd elkezdett énekelgetni, felugrálni, pörögni, aztán mikor mindez egy teljes órás performansszá fajult, úgy döntöttem, hogy elérkezett az idő a délelőtti alvás elhagyására. Na, amint ezt kigondoltam, a gyerek olyan hullafáradt lett állandóan, hogy zombiként közlekedett a lakásban, így gyorsan visszaállítottam az eredeti menetrendet. Aztán januártól valahogy úgy alakult, hogy később kelt fel reggelente (senkit sem akarok idegesíteni, de 8 körül kel notóriusan, de volt már fél kilenc is), így már idő sem maradt a délelőtti alvásra. Viszont cserébe előbbrehoztam az ebédet (12.30) és egykor már ágyba dugom, majd fél négy és négy között kel. Mondjuk, estére totál kifárad és 8-tól szunyál.
Ami ebben az egészben nagyon klassz, hogy sokkal több időnk maradt egyhuzamban, így mehetünk majd csavarogni délelőttönként vagy bármi más, csak lenne már jobb idő. Ma például a szomszéd kisfiú volt nálunk játszani, aki egy imádnivaló gyönyörűség, csak annyit mondok, hogy koreai-kanadai mama és spanyol papa.

A másik nagy dolog pedig, hogy elhagytam az esti szoptatást. Hip-hip-hurrá! Reggel van egy jó kis összebújosszopizósdi, de az estéim szabadok, a gyerek meg szuperjól elvan a cumisüvegével és a tápszerrel. Irány az éjszaka!

Szóval nagy lépéseket tettünk néhány nap alatt, büszke vagyok magunkra!

Tegnap pórul jártam! Éppen befejeztem az írogatást, mikor hallottam, hogy a gyermek felébredt. Többnyire nem rohanok be hozzá, hagyom kicsit játszogatni, pont így tettem tegnap is. Aztán kis idő elteltével szokatlanul nagy csend volt, gondoltam, biztos szunyókál még egyet, de a biztonság kedvéért bekukucskáltam a szobába. Hát nem aludt! Megszerezte a popsikrémet a pelenkázóról, kinyitotta és jól bekrémezte magát, aztán meg két kézzel dagonyázott a dobozban.
Az a baj, hogy megszidni sem tudtam, annyira nevettem rajta, meg különben is, én voltam a béna, hogy véletlenül elöl hagytam. Az biztos, egy anya nem hibázhat, mert csúnyán pórul jár!
Aztán gyorsan megfürdettem, a haját 2x átmostam, mégis úgy nézett ki, mint akinek jó zsíros a haja (még mára is maradt egy kis utánérzés). Ágyat is húztam, majd mostam.

Szóval kaptam egy kis délutáni szorgalmi feladatot, viszont Nórának nagyon finom hidratált lett a bőre tetőtől-talpig és a ráncok is teljesen kisimultak. 

Van egy kis lelkiismeret-furdalásom. A gyereket még mindig kiskádban fürdetjük.
Persze szépen meg tudom magyarázni, hogy környezetkímélő, mivel sokkal kevesebb vizet használunk, nekünk derékkímélőbb, fürdetőszerkímélőbb, szóval mindent kímélünk, kivéve a gyereket, aki viszont semmi jelét sem mutatja, hogy elégedetlen lenne, sőt ... 

Azért mentségemül felhoznám, hogy a képen látottakkal ellentétben hosszában még igenis belefér a lába a kádba, viszont a kacsát - aki könyöknél próbál kikukucskálni, hogy még ő is rajta legyen a fotón, mert hát nálunk ilyen exhibicionista mindenki - már nem tudjuk Nóra lábaitól úsztatni.

Rémálmaiban látom, hogy a lányom felnőtt korában fekszik pszichológusának pamlagán és ecseteli, hogy ő még 16 hónaposan is kiskádban fürdött, mert a szülei nem engedték felnőni, inkább betömörítették a szűk helyre, sőt, azóta is rátelepszünk, nem engedünk neki teret, így nem tud az ő egyénisége kibontakozni.
De majd én elmagyarázom neki, hogy ez az életre nevelés első lépése volt, szembesülni kell a nehézségekkel is.

De vissza a jelenbe, mint látjátok a fogkefével elég szoros barátságot sikerült kialakítani.

Aztán van még egy szokásuk az apjával. Fürdés után bebugyolálja Nórát, majd a tükör előtt különféle arckifejezéseket tanít neki, amiket Nóra lelkesen utánoz, mert szerinte ez cizellálja a mimikai izmokat, és igenis tudni kell a különböző érzelmeket árnyaltan kifejezni, ez a színészmesterség alapja, habár színésznőt nem szeretne belőle. Hogy Nóra ebből mit fog profitálni, ne kérdezzétek, mindenesetre én jót szórakozom a két ripacson.

Azért ezen a nagykádas fürdésen még gondolkodom ...

Na, melyik az a fotó, ami mindenkinek benne van a gyerekkori albumában?
Hát persze, hogy ez ...

És a Nóráéból sem hiányozhat, pláne, hogy végre megnőtt a haja annyira, hogy kakastaréjra tudtam gyurmázni. Mert azért valljuk be, még nem egyszerű művelet, ugyanis szinte minden szálat egyenként kellett befésülni, de mindig biztatom magam, hogy lesz ez még több, vastagabb és hosszabb is. Reméljük.

Anyu persze már megint feni az ollóját, mert szerinte óriási a haja, hiszen már a fülére is rálóg. Néha azt hiszem, Borics Nórából kettő van, ő is lát egyet, meg én is. (Egyébként pedig nem vitatom el az érdemeit, mert lehet, hogy tényleg az állandó nyírástól indult be a haj burjánzása.)

Jól nézzétek meg a követekező két képet, egy különbséget rejtettem el ...

  Hát így öröklődnek a kinőtt rucik! Kata, ti vagytok a következők!!!

Leszögezhetem, hogy a Nóra kedvenc időtöltése a lovaglás - még a cipőkanál-sétáltatást is beelőzte - és erre a célra mindenféle eszközt és személyt kihasznál.
Természetesen az első számú kedvenc a bambaképű hintaló (búsképűnek hívom, de mivel teliszájjal vigyorog a ló, mégsem nevezhetem búsnak, habár a szemei olyan szomorkásnak tűnnek), utána jönnek a járgányok, úgymint a motor és az autó, majd a különféle dobozok, játékok, sámlik stb.

Azt meg kell említenem, hogy a motort és az autót már hajtani is tudja, na jó, egyelőre még többnyire tolat, nyilván az könnyebb neki, de azért előre is elég kitartóan próbálkozik.
A hintalovat pedig már olyan erővel hajtja, hogy néha azt hiszem, fejjel nekiszáll a járókának (tényleg, majd felveszem videóra). Lehet, hogy ő így vezeti le a feszültségét, mondjuk miután teljesen kikészült, mert tízóraira almát kapott és nem mandarint, vagy esetleg az alvócicája ki lett mosva, vagy sorolhatnám még a rengeteg bosszantó dolgot.
De tovább tudja még cifrázni ám a lovaglósosdit, mert ha mondjuk fogom magam és lefekszem mellé a földre vagy csak leülök, tuti, hogy abban a pillanatban rám mászik és lovacskázik.
Aztán ha elmegyünk vendégségbe, az első dolga az, hogy lovaglási alkalmatosságot keressen a lelkem. Múltkor a Botinál szerencséje volt, mert egy komplett kék lovat talált, aztán ahogy az a gyerekeknél lenni szokott, egy bolond százat csinál alapon mindenkinek ringatózási vágya lett :-) íme a dokumentáció Botival és Dylannel ...

Boldog új évet Nektek!

És remélem, jól teltek az ünnepek nálatok is! Nálunk nagyon (ezért is történhetett meg, hogy még az internet közelébe se mentem, de sok pótolnivalóm lesz).

Tavaly volt bucifej első karácsonya, de akkor még csak a fényeket és a nyüzsgést figyelgette. Szerintem idén már sokkal többet felfogott belőle. Azt biztosan realizálta, hogy egységnyi idő alatt most fordult meg nálunk a legtöbb rokon és barát, folyamatosan zajos volt a lakás és már az ünnepek előtti hétvégén megkezdődött a hajcihő. Egységnyi idő alatt most váltott legtöbbször ruhakollekciót, persze még nem önszántából (kénytelen voltam az összes csiniséget ráaggatni, amit kapott, különösen a Dóri-féle cuccokat). Aztán az ajándékok azok, amik kétségkívül a legmélyebb benyomást tették rá. Bárki jött, mindig kapott valami csinosan becsomagolt izgi dolgott, így a gyermek hamar rájött, hogy a dobozokra kell koncentrálni, amint valaki felbukkan, így köszönés helyett már derékig a zacskókban turkált (jólneveltségről még nem beszélhetünk, azt majd idénre tervezzük).

Szóval rengeteg ajándékot kapott és a kedvenc a hintaló lett, akinek kissé bamba és butácska feje van, de anyósom mesélte, hogy ezenkívül már csak rózsaszín borzadály lovat talált, így befogadtuk szegényt és igyekszünk majd őt is mindenféle okosságra nevelni, hátha ez majd az arckifejezésén is meglátszik. Egyébként a cipőkanál panaszkodott, hogy mióta ez a ló nálunk lakik, ő igencsak hanyagolva van. Ja, és kb. 10 perc alatt megtanult ráülni (pedig elég magas) és olyan vadul hajtja, hogy néha azt hiszem, hogy elszállnak, mint a győzelmi zászló.

Vidám kis karácsonyunk volt! Sajnos ez a kép életlen, de annyira a tipikus röhögős, hogy itt a helye.

Dédikét meglátogattuk a minap. Nagy volt az öröm, és csináltunk néhány felvételt.

Nórinak lett egy háziállata.

A nap szinte minden percében vele van. Reggel felöltöztetés után egyből szalad, megkeresi és onnantól kezdve hurcolássza magával a lakásban. Aztán mikor elmegyünk, vagy ha valami más dolga akad, akkor szépen visszaviszi a helyére vagy éppen a lakás valamely pontján ott hagyja én pedig mindig keresgélhetem, hogy merre van a cipőkanál. Igen, mert ő lett a kedvenc a fekete, hosszúnyelű cipőkanál.

Állítólag tiszta apja a gyerek, csak barna szemekkel. Legalábbis ezt mondják, akik az uramat is ismerik.
Azért van egy fotó, amely láttán Gollam is apasági tesztet kérhetne, még szerencse, hogy nekem jó ízlésem van (mozgása már nyáron előjött, azt meg is mutattam egy korábbi posztban)

azaz kétszáz kilométer választott el minket Nórától a hétvégén!

Hát igen, úgy gondoltuk, hogy eljött az idő, és szükségünk van az urammal egy édes- kettesben eltöltött hétvégére, így hát Bucifejet leadtuk Kati mamáékhoz. Persze már napokkal előtte magyaráztam, hogy anya és apa elutazik, de hamarosan visszajövünk és addig ő a nagyszülőkkel ... bla-bla ... meg olyanokat, hogy cici addig nem lesz, de utána majd újra, ne aggódjon, addig is fejek és mindent megteszek, hogy a lehető legjobb termelési és minőségi hozamot biztosítsam neki (egyébként ekkor meg is tanulta, hogy 'tci-tci').

Persze a gyerek imád a mamánál lenni, mert ott lehet a kertben rohangálni, szombat hajnalban piacra menni, van Giorgio kutya, akinek lehet mondani, hogy vau-vau meg dzsodzso (ja, ezt is mondja) aztán ha közeledik, spuri van előle, mert hát ő - valljuk be - még csak szájhős. Egy szó, mint száz, jó dolga van, na! (Ennél már csak anyának van jobb dolga, mert reggel visszabújhat az ágyba, nem kell főzni és mindig lehet délután is kicsit szunyókálni, így abszolút önzetlenül imádok én is kint lenni :-))

 Szóval a hétvégénk fantasztikus volt, és be kell vallanom, jó volt a gyerek nélkül, habár azt nem mondhatom, hogy eszembe sem jutott, talán csak annyit, hogy nem minden percben. Igyekeztem nem félóránként haza csörögni, így reggeli és esti bejelentkezések lettek, és persze minden a legnagyobb rendben ment.

Reggel és este kapott cumisüvegből tápszert - amit ugye tőlem eddig sohasem fogadott el - most simán megitta, az alvás is pont úgy ment, mint máskor, szóval meg se kottyant neki, hogy nem voltunk ott. De azért az rosszul esett, hogy meg sem említett, ki sem ejtette, hogy anya vagy tci-tci vagy bármi hozzám köthető hangutánzót.
Azt hiszem, el kell kezdenem lelkiekben készülni, hogy nemsokára kirepül a gyerek a szülői házból.

Szinte egy időben azzal, hogy felállt a gyerek, már ropja is a táncot. Először még csak a fenekét riszálta összevissza, mostanra viszont azt vettem észre, hogy különbséget tesz a zenék között és stíluskívánalmak szerint mozog rá. Egy-egy bevadultabb Marcus Miller basszus szólóra rugózik és ugrabugrál, egy jó kis Bubbléra pedig andalog. Viszont még az én állam is leesett, mikor megláttam, hogy Strauß-keringőre el kezdett pörögni (sajnos mire kirohantam a kameráért, már csak a végét csíptem el, és jó dramaturgiai érzékkel alkalmazkodott a zenéhez http://www.indavideo.hu/video/Nora_keringozik 
Az uram mindig azt mondja, 'meglásd igazi rúdtáncosnő lesz belőle', de azért még bízom egy szerencsésebb választásban...

Az Uram ma kijelentette, hogy a gyermeknek egy életszakasza lezárult, vége a csecsemőkornak és már igazi embergyerek, ugyanis szerinte óriásit nőtt és kiült rajta némi értelem (azért kedves tőle).
Aztán eszembe jutott hogy van nekem egy korai gyöngyszemem, amikor még igen kétségesnek láttam azt is, hogy a gyermek valaha össze tudja majd adni az 1+1-et (igaz, még most sem tudja, de látok rá reményt). Nóri itt 6 naposan küzd a mimikájával néha kissé besenyőpistabácsisan: http://www.indavideo.hu/video/Nora_osszeszedi_az_arcat  No, anyuka sincs igazán a humoránál, ha lehet, hang nélkül nézzétek, de hát néhány nappal a szülés után csak megbocsátjátok nekem, különösen, hogy akkor még olyan érzékeny voltam a hormonviharok miatt, hogy alapban minden filmen zokogtam, de még a gyerek ruháin is meghatódtam vasalás közben.

De visszatérve a bimbózó értelmű Nórámra, képzeljétek, már feladatokat teljesít. Tehát nem csak véletlenül, vagy ösztönből csinál dolgokat, hanem megért és végrehajt (csak nehogy vérszemet kapjak). Például hoz-visz kérésre, be/visszapakol, legnagyobb kunsztja pedig a mosógép parancsszóra történő indítása ill. mondja, hogy pfuj, ha bekakil.

Itt például kiadtuk neki parancsba az erkélybútorok lefestését, de azt hiszem, túlzásba estünk, mint azt az arckifejezésével is tudtunkra adja.

Van egy nagy tükrös szekrényünk. Újabban Nóra kedvenc játszótársává avanzsált, ugyanis felfedezte magát benne. De nem csak úgy, hogy megnézi, 'jé itt egy másik gyerek vagy valaki' (mint régebben), hanem kommunikációt kezdeményez. Vagyis már nem csak magában, hanem magával is játszik. Ütögeti a fejét, puszikat ad, nyelvet ölt ... magának.

A kedvencem, mikor csajosan megszemléli, hogy milyen ruciban van az a másik, kíváncsi vagyok, mikor jön rá, hogy az ugyanaz, mint az ő ruhája. Vagy már ezt is tudja talán?

Szorgalmasan gyakoroljuk a Krisztit és reméljük, karácsonyra már meg is lesz! A ciciből már némi áthallással rá is foghatjuk, vagy támpontnak lehet használni :-) (ugyanis újabban már a legfontosabb tápláló egység is nevén lett nevezve, lássatok csodát).

Viszont üzenjük, hogy a pelenkázási projekt csúfos átázással végződött, trikó, body, harisnya és a hálózsák is nedves lett! További gyakorlatozást kérünk! (Kriszti először pelenkázta be Nórit, aki döbbenten figyelte az események folyamatát, aztán spontán tapssal jutalmazta a produkciót, amit keresztmami pozitív megerősítésként élt meg helyesen - úgy látszik, szorult a gyermekbe némi humorérzék - és én sem akarom senki kedvét szegni holmi negatív visszacsatolással, csak a tényeket közlöm). És íme a csajok:

Ha szavakban még nem is bővült nagyot a repertoár - habár örömmel jelentem, hogy a család női tagjai is meg lettek nevezve az elmúlt néhány napban, úgy mint mama, anya - hangutánzókban már annál inkább. Már tudja, hogy a kutya a vau-vau, kacsa a háp stb. Szépen tanulja az állathangokat, egyet kivéve, a cicát, hiába miauzok folyamatosan, az valahogy nem jön össze. Aztán ha rákérdezek, látom rajta, hogy vadul keres a memóriájában de hang nem jön ki, majd elterelő hadműveletként bevet néhány más állatot, de én hamar rájövök a turpisságra. Hát így szórakozik anya a lányával :-)

Az viszont cuki, hogy ha bármire ráül, egyből lovacskázik rajta, így jó szolgálatot nyújt egy felfordított sámli is például ...

A gépem bemondta az unalmast, így nem tudtam közzétenni az új híreket, bocsánat, de hamarosan mindent pótolok.